Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Varga Márton japánkertjével ismerkedtek a Zuglóiak

A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium díszkertjével és iskolamúzeumával ismerkedhettek meg mindazok, akik részt vettek a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely rendezvényén.

A programon megjelenteket a tanintézet történetével Fónod Attila, az iskola múzeumának vezetője ismertette meg. Mint elmondta, 1906-ban jött létre mai Egressy út – Nagy Lajos király útja – Mogyoródi út – Angol utca által határolt négy holdas területen az első oktatási intézmény, ahol egyebek mellett kertészkedést is oktattak. 1926-ban a főváros megbízásából Varga Márton megalapította a Budapest Székesfővárosi Községi Kertészképző Iskolát, amelyet 1942-ben középfokú intézménnyé alakítottak. A második világháború alatt az iskolaépület és növényzet szinte teljesen elpusztult.

1972-től az oktatás kiegészült földmérő képzéssel, ekkortól a neve: Asztalos János Kertészeti és Földmérési Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, Gyakorlóiskola lett. A tanintézet a rendszerváltás után vette fel Varga Márton nevét. Az iskola napjainkban Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium néven működik.

Az ismertetőt követően Fónod Attila tárlatvezetést tartott, melynek során megmutatta a legrégebbi kiállítási tárgyakat az 1860-as évekből származó távcsöves vonalzót, az 1870-es évekből való hengeres logarlécet és az 1800-as évek végén Bécsben gyártott teodolitot is.

Az iskola növénygyűjteményével és japánkertjével Gódorné Hazenauer Zita kertészmérnök szaktanár ismertette meg a látogatókat. A kertlátogatás során a vendégek felkeresték az iskola zártudvarán működő, kísérleti célokat szolgáló szaporító kertet, ahol többek között az Andokból származó fenyő, kaliforniai mamutfenyő, mirtusz és cédrus is van. A szaktanár továbbá megmutatta a csak Magyarországon előforduló szentendrei rózsát, illetve az iskolakert újdonságát, a rózsagyűjteményt is.

Fotó: Papp Dezső

Gódorné Hazenauer Zita elvitte a látogatókat a Vakok kertjébe is, ahol különleges tapintású és erős illatú növényekkel ismerkedhetnek meg a látássérültek. Az érdeklődők meglátogatták továbbá a fenyőkertet, a sövény-, illetve pálmagyűjteményt is.

A Japán kertbe a tradicionális formájú Torii kapun léptek be a rendezvényen megjelentek. A kertről Gódorné Hazenauer Zita szavaiból kiderült, hogy Varga Márton tervei alapján készült és egy 1200-as évekbeli japán sétakert, amely jelképeivel az emberi élet fázisait mutatja be.

A látogatás során a vendégek a szaktanár kalauzolásával felkeresték a kert legidősebb növényét, a több mint 130 éves, hatalmas juharfát és a szintén matuzsálem csüngő japán akácot, illetve a még fiatal, de már most méretes, Kaliforniából származó óriástobozú fenyőt, melynek termése eléri a 40 centimétert.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt