Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Vissza a Földre: mozgalom a tanulási nehézségek megelőzéséért

Okos és mocorgó tornán, finommottorikai mozgások fejlődéséhez szükséges feladatokban vehettek részt a gyerekek és szüleik, akik regisztráltak a Smiling Kids Fejlesztés és a zuglói Babaház Óvoda közös kampányindítójára, ingyenes nyílt napjára.

Horváth Eszter, a Smiling Kids egyik alapítója elmondta, nem kell gyógypedagógusnak lenni ahhoz, hogy a kicsik és a szülők együtt mozogva megoldják a kialakult problémákat, vagy éppen megelőzzék azokat. – Csak vissza kell menni a földre, mindössze egy tornamatracra és 20 percre van szükség – hangzott el a hétvégi programon, amelyen elindították a Vissza a Földre mozgalmat, amelynek célja, hogy megelőzze a gyerekek tanulási nehézségeit.

A mozgalom első tik-tok kihívása is elkészült: egy mindössze 60 másodperces koreográfiát gyakoroltak be a jelenlévők. A folyamat alatt kiderült, hogy még a felnőtteknek sem könnyű követni azokat a koordinációs mozgásformákat, amelyeket már rég tudniuk kellene.

A játékos mozgáson kívül számos szórakoztató programmal készültek a szervezők: a gyerekek lufival a kezükben léptek a kézműves sarokba, ahol nyakláncot, karkötőt készítettek, betekintést nyertek a házi gyurmafőzés fortélyaiba, sőt az arcfestés és a csillámtetoválás készítés sem maradt ki. A szülőkkel együtt pedig felfedezőútra indulhattak: ha helyesen telesítettek egy-egy állomást, nyereményt kaptak. A napot a kicsik egyik kedvence, a Zenebatyu koncertje zárta.

Várhatóan nem ez volt az utolsó hasonló rendezvény, hiszen a Vissza a Földre kampány keretében negyedévente tartanak majd ingyenes mozgásfejlesztő órákat mocorgóknak és nagyobbaknak is egyaránt. A következőt várhatóan Mikulás környékén tartják, így az is előfordulhat, hogy a Nagyszakállú és a krampusz is meglátogatja majd a gyerekeket.

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb