Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zuglóban találkoztak a veteránjárművesek

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Zuglói Veteránjármű Találkozót, alkatrészbörzét és modellvásárt a Mogyoródi úti sportpályán szeptember 24-én.

Barabás Ferenc a rendezvény szervezője elmondta: a találkozóra mintegy 350 autó, katonai jármű, motorkerékpár és kerékpár érkezett, amelyekre több mint háromezren voltak kíváncsiak. Az egyik kiállító az ember által ősidők óta használt „járművel”, egy hátaslóval érkezett az eseményre.

A találkozó legrégebbi autója egy 1936-ban Frankfurtban gyártott Adler Trumpf Junior kabrió volt. Brant János, a jármű tulajdonosa szerint a favázas, alumínium karosszériás, hátul torziós rúgóval ellátott autó a maga korában nagyon modern volt. Az első kormányváltós kocsit egy 1000 köbcentiméteres, 25 lóerős motor hajtotta. A magyar utakon a második világháború előtt sok Adler futott, Brant ismeretei szerint főként a körzeti orvosok használtak ilyen járművet.

A német, francia, olasz és amerikai gépkocsik mellett külön helyen sorakoztak fel az egykori Szovjetunióban gyártott személygépjárművek, amelyek között ott volt szinte minden Volga típus,
Zsiguli és Lada változat.

Fotó: Balogh Róbert

A világ legkülönbözőbb országaiból származó robogók és motorkerékpárok mellett megtekinthető volt többek között az 1927-ben Angliában gyártott Rudge Whitworth, amely számos hegyi és pályaversenyen vett részt és többször is volt magyar bajnoki futamgyőztes.

A találkozón kerékpárok is szerepelt, amelyek közül a rendezvényre látogatók érdeklődését leginkább a velocipédek keltették fel. Az eseményen a szervezők különböző díjakat adtak át, amelyeket a legrégebbi, a legmesszebbről érkezett és a közönség tetszését legjobban elnyerő járművek tulajdonosai vehettek át.
A rendezvényen a Baj Községi Sportegyesület junior utánpótlás válogatott teremkerékpárosai tartottak bemutatót. Az eseményhez illő country örökzöldeket a Don Attila Band szolgáltatta.

Fotó: Balogh Róbert

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb