Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zuglói példát követhetnek a fővárosi kerületek

Rendhagyó Police Cafét tartott a Városligetben a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. kedden. A budapesti rendőrfőkapitány a rendezvényen arról beszélt, hogy a kommunikációs tréning a rendőrség egyik fő törekvését valósítja meg, ezért a zuglói mintát a főváros valamennyi kerületében bevezetnék.

A Police Café programsorozat egy kommunikációs tréning volt, amelyet a ZKNP a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósított meg. Mind a nyolc KMB-s körzetben rendeztek egy-egy fórumbeszélgetést, melyre azon intézmények és szervezetek képviselőit hívták meg, amelyek valamilyen módon érintettek lehetnek a közbiztonság javításában. A program célja, hogy a beszélgetésben részt vevő szakemberek megismerjék egymás álláspontját, és letegyék a lehetséges együttműködés alapjait.

A városligeti rendezvény a Police Café nyolcadik állomása volt, amelyen részt vett mások mellett Karácsony Gergely zuglói polgármester, Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány, dr. Váradi Attila rendőr alezredes, Zugló rendőrkapitánya, Szabó Rebeka és Hajdu Flórián alpolgármesterek, valamint Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő is.

Fotó: Képszerkesztőség

A program koordinátora beszédében kiemelte, ez a fórum rövidebb és tömörebb, mint az eddigiek. Molnár Katalin egyetemi docens ugyanakkor hozzátette, a megszokott három helyett ezúttal négy témát elemeznek ki, mert ez a rendezvény nem egy körzetre, hanem egész Zuglóra fókuszál.

– A rendőrség egyik fő törekvése, hogy nyisson a lakosság felé, és ez a program pontosan ezt szolgálja – jelentette ki Bucsek Gábor budapesti főkapitány, megjegyezve, a zuglói mintát ezért a főváros valamennyi kerületben meg szeretnék valósítani.

– Zuglóban a közbiztonság sikerágazatnak számít – tette hozzá a polgármester. Karácsony Gergely szerint egy olyan modellt sikerült kidolgozni, amely példaértékű valamennyi kerület számára.

Fotó: Képszerkesztőség

– Számunkra, körzeti megbízottaknak rengeteg ötletet és sok új kapcsolatot adott ez a programsorozat – mondta Tomis Károly rendőr főtörzszászlós. – Ma már tudjuk, kihez kell fordulni, ha például parlagfű miatt kapunk jelzést, ha illegális szemetet kell eltakarítani, vagy, ha hajléktalan ellátása miatt kell intézkednünk.

A Police Café programsorozat ezzel a június 20-i eseménnyel lezárult, de a jövőben várhatóan nemcsak a főváros többi kerületében, hanem Zuglóban is folytatódik.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb