Szökőkutas tó, szabadtéri sporteszközök, kitekintő támfal, napozóteraszok, kiülős találkahelyek, bringaparkolók létesültek a Rákos-patak mentén, s persze a patak útját egyengető mederrekonstrukciók, amelyek mind-mind a kerület egyik legnagyobb beruházási projektjének keretében hozzák közelebb a természetet. A három szakaszban megvalósuló terv első „bejárását” nagy érdeklődés övezte a kerületiek és a sajtó részéről.
A Rákos-patak Bartl János utca–Egressy út között megújult szakaszának átadására ünnepélyes keretek között került sor, ahol a szokásoknak megfelelően a nemzeti szalagot is átvágták – Karácsony Gergely főpolgármester, Tóth Csaba, Zugló szocialista országgyűlési képviselője és Horváth Csaba polgármester.
A fejlesztés három ütemben valósul meg – ismertette a menetrendet Tóth Csaba az elkészült első szakasz bemutatásakor. Most a Bartl János utca–Egressy út közötti 400 méteres szakasz készült el a lakóparkot építő beruházóval 2017-ben kötött területrendezési szerződés keretében. Második ütemben a Mogyoródi út–Egressy út közötti rész épül meg a főváros TÉR_KÖZ pályázatán elnyert támogatásból, végül pedig a Bartl János utca–Szugló utca közötti terület válik természetközelivé egy másik ingatlanberuházóval kötött megállapodás alapján.
Tóth Csaba azt is elmondta, hogy a Mogyoródi út–Szugló utca közötti mintegy 1000 méter hosszú partszakasz revitalizációja egymilliárd forintba kerül.
Karácsony Gergely még 2014-ben, zuglói polgármester-jelöltként a választási kampányban szövetségeseivel vállalta, hogy a Rákos-patak mentén egy zöld rekreációs övezetet alakítanak ki. Az elkezdett munka most valósul meg, amely közelebb hozza a természetet mindazokhoz, akik a patakpartot felkeresik – fogalmazott a főpolgármester. Kijelentette, büszke arra, hogy a revitalizáció második szakasza 300 millió forintos fővárosi támogatással valósulhat meg.
Horváth Csaba elmondta: a legfontosabb, hogy minden nehézség ellenére is folytatódik a zöld Zugló program. A beruházás várhatóan őszre készül el. A természetközeli állapotba kerülő patakrészen lesznek padok, napozóteraszok, játszóeszközök, ivókutak, a közvilágítást pedig napelemes kandeláberek szolgáltatják majd. A polgármester beszédében arra is kitért, hogy a beruházás kezdeti lépéseként a fejlesztési területen 100 fát és 10 ezer cserjét telepítenek.
Az átadást követően körbejárták és az újságíróknak bemutatták a Bartl János utca–Szugló utca, illetve Mogyoródi út–Egressy út közötti fejlesztésre váró szakaszt. Az itteni munkaterületen egy markológép segítségével a sajtónyilvánosság előtt ejtették meg az „első kapavágást”.
Hajdu Flórián beruházásokért felelős alpolgármestertől megtudtuk: tavaly szeptemberben született döntés arról, hogy Zugló által a fővárostól TÉR_KÖZ pályázaton elnyert háromszor 100 millió forint támogatás összevonható egy projektbe, és a Rákos-patak Mogyoródi út–Egressy út közötti szakaszának komplex revitalizációjára fordítható. Mint az alpolgármester kifejtette, ez egy kézenfekvő megoldás volt, ugyanis a megújításra tervezett rész két szakaszának a rendbetételét sikerült más forrásból elindítani.
Az alpolgármester elmondta: a patak ezen szakasza andezittel töltött RENO matracos burkolatot kap. A megújuló partszakaszon több ezer növényt és cserjét ültetnek, illetve pihenőpontokat alakítanak ki. A fejlesztés eredményeként lesz olyan hely, ahol elérhető közelségbe kerül a víz. A kerékpárosok számára pedig a Mogyoródi úti pályánál pihenőt alakítanak ki.
A Bartl János utca–Miskolci út–Egressy út–Rákos-patak által határolt szektorban építkezést tervező befektető még az előző választási ciklusban kérte az önkormányzattól, hogy Zugló járuljon hozzá a körzetre vonatkozó szabályozási terv módosításához, amelynek övezeti paramétereit 2003-ban állapították meg. A városvezetés nyitott volt az indítványra, és kezdeményezte a korábban megkötött településrendezési szerződés megváltoztatását, hogy az önkormányzatnak beleszólása lehessen a lakosság által igényelt fővárosi és befektetői tulajdonú partrész rendezésbe. Az új szerződés megalapozására kert- és tájépítészek bevonásával koncepció készült. A módosított szerződésben a befektető vállalta, hogy 320 millió forintot fordít a Rákos-patak önkormányzattal egyeztetett revitalizációjára, és a patak menti 5080 négyzetméteres sáv tulajdonjogát térítésmentesen átadja a kerületnek.