Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A Rieger orgonagyárra emlékeztek

Rákosfalva egykori büszkeségével, a nyomtalanul eltűnt Rieger orgonagyár történetével és a városrész szakrális emlékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők vasárnap a Cserepesházban megtartott előadáson, illetve helytörténeti sétán. A rendezvény a Rákosfalva 145. elnevezésű jubileumi programsorozat része volt.

Millisits Máté művészettörténésztől, a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely vezetőjétől a jelenlévők megtudhatták, hogy az orgonagyár anyacégét Franz Rieger alapította az 1850-es évek elején szülővárosában, Jägerndorfban (ma Krnov). A gyár az 1800-as évek végére már több telephellyel is rendelkezett. Ezek egyike Budapesten a Garay utcában működött.

Miután ezt bezárták, Rákosfalván a Szigligeti utca 29. szám alatt nyitottak egy korszerű üzemet, melyet ifj. Otto Rieger vezetett 1920-ban bekövetkezett haláláig. A gyár a második világháború alatt súlyosan megrongálódott. A céget 1952-ben államosították.

Bár az üzem mára eltűnt, emlékét több száz magyar templom orgonája őrzi. Rieger hangszere van többek között a Mátyás templomnak, amely felújítását a rákosfalvai üzem végezte.

Fotó: Papp Dezső

Millisits érdekességként említette, hogy a Szigligeti utcai gyár legnagyobb orgonáját nem templom, hanem a marosvásárhelyi kultúrpalota részére készítette. A háromsoros 70 regiszteres hangszer hatalmas összegbe, 50 ezer koronába került.

Az előadást követően a rendezvény résztvevői Millisits Máté vezetésével előbb az Álmos vezér téri Szent István templomot, majd a Kerepesi úti református templomot keresték fel, ahol többek között egy ma is működő Rieger orgonával ismerkedhettek meg.

Millisits Máté a program végén jelezte, a Helytörténeti Műhely szívesen veszi mindazok jelentkezését, akik fényképekkel, dokumentumokkal tudnak segíteni abban, hogy minél jobban, mélyebben ismerhessék meg Zugló és Rákosfalva történetét.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb