Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Drasztikusan csökkent a bűncselekmények száma Zuglóban

Ünnepi állománygyűlés keretében értékelte a tavalyi év rendőri eredményeit Váradi Attila rendőr alezredes, zuglói rendőrkapitány február 22-én.

A rendezvényen a Budapesti Rendőr-főkapitányság, illetve a társszervek is képviseltették magukat: Terdik Tamás rendőr ezredes, főkapitány-helyettes mellett Jámváriné Bollók Anikó kerületi ügyész, Hajdu Flórián zuglói alpolgármester és Kardos Pál, a Zuglói Önkormányzati Rendészet vezetője is részt vett az eseményen.

A kerületi kapitány beszámolójában hangsúlyozta, hogy miben sikerült előre lépni a korábbi évekhez képest, illetve mely területen van még elmaradás. A bűncselekmények száma drasztikusan csökkent, a nyomozási eredményesség pedig nőtt. A kiemelt bűncselekmények közül csökkenő tendencia tapasztalható a súlyos testi sértések, a gépkocsi lopások és feltörések, illetve a lakásbetörések terén is. Egyedül a rablások száma nőtt meg az előző évi esetekhez képest. Jelentősen nőtt a bíróság elé állítások száma is. Mindez arra vezethető vissza, hogy a tavalyi évben a rendőrök még a korábbiaknál is több időt töltöttek a közterületeken.

Nőtt tavaly a személyi sérüléses balesetek száma, a karamboloknak hat halálos áldozata is volt. A rendőrség ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a közlekedésbiztonságra, ezt bizonyítja, hogy nőtt a forgalomból kiszűrt ittas vezetők száma, és ennek köszönhetően ötödével csökkent az ittas vezetéssel okozott balesetek száma is.

Budapest rendőrfőkapitánya a zuglói rendőrkapitányság 2016. évi teljesítményét 88,5 százalékosnak ítélte, míg a február 22-i beszámolót meghallgató helyettese kiemelte, hogy bár a jelenlegi eredmények több mint biztatóak, megelégedni véletlenül sem szabad, és az idei esztendőben minden területen tovább kell javítani az eredményességen.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb