Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A kábítószer nem csak rendőrségi ügy

Fővárosi utcai szociális szolgálat és budapesti kábítószerügyi egyeztető fórum felállítását javasolta Zugló polgármestere a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére összehívott szakmai megbeszélésen. A fórumot Bucsek Gábor rendőrfőkapitány hívta össze szeptember 6-án azért, hogy a kőbányai és a zuglói kábítószer egyeztető fórumok képviselőit közvetlenül is tájékoztathassa az elmúlt napok fokozott rendőri ellenőrzésének tapasztalatairól.

A megbeszélésen Budapest rendőrfőkapitánya elmondta, hogy az érintett két kerületben a fokozott ellenőrzés során egy hét alatt 67 személyt fogtak el kábítószerrel kapcsolatos és egyéb más bűncselekmények gyanúja miatt, 54 esetben éltek szabálysértési feljelentéssel, továbbá 12 személy esetében került sor biztonsági intézkedésre.

Zugló polgármestere elmondta, hogy az önkormányzatnak kiváló kapcsolata van a helyi rendőrkapitánysággal, a rendőrség munkatársai részt vesznek a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájában is. Véleménye szerint azonban a rendészeti beavatkozások önmagukban nem képesek csökkenteni a szerhasználatot, vagyis a keresletet.

Karácsony Gergely azt is elmondta, nem vezet eredményre, ha egy-egy kerület külön-külön próbál megoldást találni, a probléma kezelésében összehangoltan és együtt kell dolgozni kerülethatárokon átívelően az önkormányzatoknak. Éppen ezért javasolta egy fővárosi kábítószerügyi egyeztető fórum és egy fővárosi utcai szociális szolgálat felállítását.

A BRFK fórumára Kőbánya és Zugló polgármestere, valamint kormányhivatalának vezetője mellett, meghívást kapott a Fővárosi Önkormányzat rendészeti igazgatója, az Országos Mentőszolgálat Közép-Magyarországi regionális igazgatója, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke, továbbá a feladatellátásban érintett szervezetek munkatársai. Karácsony Gergely polgármester mellett Zuglót Sokacz Anikó, a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke is képviselte.

Abban valamennyi megjelent egyetértett, hogy a kábítószer fogyasztása mögött olyan összetett társadalmi jelenségek állnak, melyek kezelésében a rendőrség mellett számos más szervezetnek is feladata és felelőssége van.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb