Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zsolnay emlékszoba a Zoborhegy téren

Még Zuglóban is kevesen tudják, hogy a Zoborhegy téri Regnum Marianum plébániatemplom közösségi házában egy rendkívül érdekes kiállítás látható. A tárlat az 1995-ben felszámolt Öv utcai Zsolnay gyárnak állít emléket.

A Zsolnay emlékszobát Hajnal György atya hozta létre. A gyűjtemény alapját még a szülei által használt étkészlet alkotja. A pesti Zsolnay gyárat Zsolnay Vilmos alapította 1895-ben a Dob utcában. Az üzem három évvel később költözött Alsórákosra, az Öv utcába. A pesti üzemben elsősorban a szaniter áruk előállítására helyezték a hangsúlyt.
A második világháború alatt az üzem súlyos károkat szenvedett. A gyárat 1948. március 25-én államosították. Ekkortól a neve FIM Budapesti Porcelángyár lett.

Az 1980-as években bővítették az áruválasztékot, de a versenyképességet biztosító fejlesztések elmaradtak. 1995-ben felszámolási eljárás alá került a Budapesti Porcelángyár.

Többen próbálkoztak a gyár emlékhellyé nyilvánításával, azonban a gazdasági érdekek erősebbnek bizonyultak. Hajnal atya ezt követően határozta el a Zsolnay emlékszoba létesítését. Ma már a gyűjtemény több mint ezer darabból áll. Az időpont egyeztetés után látogatható gyűjteményt leggyakrabban a kerület iskolásai keresik fel.

Az idén lesz Zsolnay Vilmos halálának száztizenötödik, a pesti Zsolnay gyár alapításának százhuszadik, felszámolásának huszadik évfordulója. Ezek kapcsán a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely a Lipták Villában április 23-án A Zsolnayak pécsi és pesti gyára címmel emlékkiállítást nyit.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb