Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Több 10 millió forintba kerül az illegális hulladék elszállítása

Egy hónapon át tartó kiemelt akciójuk során a zuglói önkormányzati rendészek 47 személyt értek tetten és vontak felelősségre illegális hulladéklerakás közben. A közterületi illegális hulladék elszállítása évente átlagosan 30 millió forintjába kerül az önkormányzatnak.

Építési törmelék, fölöslegessé vált bútorok és rossz műszaki eszközök. Leginkább ezektől válnak meg úgy tulajdonosaik, hogy egyszerűen kirakják azokat az utcára. Zuglóba a belvárosi kerületekből, az agglomerációból is átszállítják teherautókkal a hulladékot, hogy itt a nagy zöld- és beépítetlen közterületeken, telkeken szabaduljanak meg a fölöslegessé vált holmiktól.

A Zuglói Önkormányzati Rendészet egész évben küzd ez ellen, és most, márciusban még a korábbinál is nagyobb erőforrást összpontosítottak a szabálysértések felderítésére. Kiemelt akciójuk során összesen 126-szor intézkedtek a rendészek köztisztasági szabálysértés miatt. Ebből 47-szer sikerült tetten is érni az elkövetőt, 79 esetben pedig a térfigyelő kamerák felvételei alapján indult eljárás, mivel az autókat, amivel a hulladékot szállították, sikerült azonosítani.

A közterületekre kitett hulladék eltakarítását, amennyiben nincs meg az elkövető, úgy az önkormányzatnak kell elvégezni és fizetni. 2017-ben és 2018-ban is közel azonos összeget, 30 millió forintot kellett erre költenie az önkormányzatnak. Üres telkekről, járdákról szintén az önkormányzat cége, a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. takarít, tavaly 150 köbméter szemetet kellett elszállítania ilyen helyekről.

A márciusi kiemelt akciót az önkormányzati rendészek folytatják elsősorban azoknak a zuglói területeknek az ellenőrzésével, ahol gyakori az illegális hulladékelhelyezés.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb