Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Előadás Zsolnay Vilmos örököseiről

A pécsi Zsolnay gyár egykori neves tulajdonosa, Zsolnay Vilmos leszármazottairól tartott vetítettképes előadást Mattyasovszky Zsolnay Eszter a Cserepesházban, a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely estjén.

Mattyasovszky Zsolnay Eszter a Zsolnay gyárról és a Zsolnay családról szóló előadás-sorozatának első részét még 2019 decemberében tartotta meg, azonban a koronavírus-járvány miatt a folytatásra, amely a céget naggyá tevő Zsolnay Vilmos örököseiről szólt csak most kerülhetett sor.

Az érdeklődők Mattyasovszky Zsolnay Esztertől többek között megtudhatták, hogy Zsolnay Vilmos az 1870-es évektől termékeivel rendszeresen szerepelt különböző kiállításokon. Művészi agyagárui nagy feltűnést keltettek, mert ezek a termékek különböztek minden más gyártmánytól.
Legnagyobb sikerét 1878-ban a párizsi világkiállításon érte el, ahol elnyerte a nagydíjat. A pécsi gyárban számos motívumairól elnevezett, nagysikerű terméksorozatot állítottak elő, és itt készült a közelmúltban felújított Budavári Szent István terem kandallója is.

Fotó: Papp Dezső

Az előadó szavaiból az is kiderült, hogy Zsolnai Vilmosnak három gyermeke volt. A legidősebbet Zsolnay Teréziának hívták és népművészeti emlékeket gyűjtött. Az általa készített terveken jelentős szerephez jutottak a népi motívumok. Ő kezdte megírni gyáruk történetét. Férje Mattyasovszky Jakab geológus volt, aki kutatásaival nagy segítséget jelentett Zsolnay Vilmosnak a legmegfelelőbb alapanyagok megtalálásában.

A nagyiparos középső gyermeke Zsolnay Júlia volt. Ő dolgozta ki a többek között a neves lótusz motívumot, később festőművész lett. Férje Sikorski Tádé építész volt, aki képzettségénél fogva a gyár épületdíszítő burkolatainak a fejlesztésében vett részt. Ő tervezte apósa halála után a Zsolnay-mauzóleumot.

A legkisebb gyermek, Zsolnay Miklós volt, aki a gyár kereskedelmi ügyeivel foglalkozott. Zsolnay Vilmos 1900. március 23-án bekövetkezett halála után ő vette át a vállalt vezetését azzal a feltétellel, hogy elhunytát követően testvérei gyerekei öröklik tőle a céget. 1911-ben Zsolnay Miklós örökbe fogadta nővérei gyermekeit, így a Zsolnay név tovább élt és így alakult ki a Mattyasovszky Zsolnai és a Sikorski Zsolnay név.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb