Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Terméskövekkel segítik a halszaporodást

A Fővárosi Csatornázási Művek mint fenntartó Szabó Rebeka alpolgármester kérésére több helyen is termésköveket rakott a nemrég kitisztított Rákos-patak medrébe.

– A cél az, hogy a patakmeder diverzitását, sokféleségét növeljük – mondta az alpolgármester a Mogyoródi úti hídnál, ahol az FCSM munkatársai az első köveket elhelyezték. – Szeretnénk a patak természetességét visszaállítani, vagy legalábbis minél jobban közelíteni ahhoz. Szendőfi Balázs halkutató is jelezte, hogy a meder domborzatának változatossága segíti, hogy a halak megfelelő élőhelyeket találjanak, ezért is örülök nagyon, hogy az FCSM nyitott volt erre az együttműködésre.

A patakok fenntartásáért felelős fővárosi cég, az FCSM első ízben vett részt ilyen feladatban. A terméskövekkel a halak szaporodását is szeretnék elősegíteni, hiszen a kövek között felhalmozódhat az iszap és így új „zugok” keletkezhetnek az ikrák lerakására, vagy akár táplálkozó-, búvóhelynek is megfelelőek lehetnek. A patakmeder Mogyoródi út és Egressy út közötti szakaszán két területre is kerültek terméskövek, a jövőben pedig még két részen alakítanak ki természetes szaporodóhelyet.

A Rákos-patakban több halfaj is megtalálható. A vágó-csík őshonos és a fenékjáró küllő ráadásul védett, az őshonos fajok közül pedig többek közt a Dunában élő paduc bölcsője a patak a zuglói szakaszon is.

Fotó: Balogh Róbert

A most elhelyezett kövekkel a szakemberek is kísérleteznek. Egyrészt nem tudják előre, hogy a kövek ellent tudnak-e állni a sodrásnak, mennyire akad fel bennük a hordalék, s hogy milyen mértékben felel majd meg a halak igényeinek az új mikro-élőhely. Ezekre a kérdésekre a tavaszi ívási időszak adja majd meg a választ.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb