Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Mesélő utcanevek Zuglóban

Abonyi utca, Stefánia út, Ajtósi Dürer sor többek között ezekről az ismerős zuglói utcák neveinek eredetéről tartott előadást dr. Gaál Emese a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely estjén.

Az előadó előbb Zugló közterületeinek számával ismertette meg hallgatóságát. Mint elmondta a kerületben összesen 364 közterület található, ezek között több olyan utca és tér is van, amely ugyanazt a nevet viseli, így a kerületben 300 különböző elnevezésű közterület van.

Gaál Emese beszélt Zugló néhány városrészeinek az elnevezéséről is. Ennek kapcsán kifejtette: Herminamező az 1842-ben elhunyt Hermina főhercegnőről kapta a nevét, aki sétái során gyakran ellátogatott erre a területre. A kerület Istvánmező városrészét Hermina főhercegnő testvéréről, István főhercegről nevezték el, míg Törökőr a nevét a középkorban a területén működött török katonai őrhelyről kapta.

Az utcanevekre térve az jelenlévők többek között megtudhatták, hogy az István út 1929-ig a Hungária körútig nyúlt, azonban Albrecht Dürer halálának 400. évfordulója alkalmából az Aréna út (1945-től Dózsa György út) Hungária körút közötti szakaszát Ajtósi Dürer sorra keresztelték át. A névadók az Ajtósi névvel arra utaltak, hogy a bajor festő, grafikus magyar származású volt, családja a Gyula melletti Ajtós községből vándorolt ki Bajorországba.

Gaál Emese az utcaneveket csoportosítva mutatta be, mint szavaiból kiderült Zuglóban vannak lószerszámokról, fegyverekről, csaták helyszínéről, katonai rendfokozatokról, útirányról, országokról, női és férfi keresztnevekről, honfoglalás kori személyekről, szabadságharcosokról, növényekről, virágokról, valamint bogarakról és a bolgárkertészek világáról elnevezett utcák. Külön kategóriát képeznek a Trianoni békediktátummal elszakított területek településneveit és a megmaradt Magyarország helységneveit viselő közterületek. Ezen túlmenően számos nőről és férfiról kaptak nevet utcák és terek a kerületben, ezek között említette Gaál Emese egyebek mellett a Stefánia utat, amely Rudolf trónörökös feleségéről, Stefánia belga királyi hercegnőről kapta a nevét, míg az Abonyi utca Abonyi Lajos íróról, akinek eredeti neve Márton Ferenc volt és írói álnevét Abony községről vette, ahol gazdálkodott.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb