Régi vágya vált valóra a Vezér utcai Olajág Otthonok lakóinak. Az intézmény idei majálisán ugyanis Koós János és Dékány Sarolta adott koncertet.
A zuglói idősek otthonában szokás, hogy negyedévente szerveznek egy-egy nagyobb rendezvényt a lakók szórakoztatására. Ilyenkor a kerület többi idősek otthonának tagjait is meghívják, így egyszerre több százan mulatnak a Paskál parkban.
Az idei majálison felléptek a Kővirág társulat fiatal tehetségei, akik a ’70-es, ’80-as évek slágereiből énekeltek el néhányat, majd a maglódi Csupka Néptánccsoport és Bodza Klára népdalénekes után divatbemutatót láthattak a vendégek.
Fotó: Képszerkesztőség
A műsorszámok közben a közösségi szolgálatukat teljesítő középiskolások pogácsával és limonádéval kínálták az időseket, akiket később lángossal és sörrel is vendégül láttak. A majálist Koós János és Dékány Sarolta koncertje zárta.
– Nagyon vártam a művész urat, mert egyszer már találkoztam vele a Béke szállóban – mondta Galamb Erzsébet, aki két éve lakik a Vezér utcai otthonban, és ezúttal a rendezvény sminkszolgáltatását is igénybe vette.
Az intézmény főigazgatója elmondta, folyamatosan figyelik a lakók visszajelzéseit, kívánságait, sőt létezik az úgynevezett bakancslista programjuk is. – A lakók elmondhatják, mi az a legnagyobb vágyuk az életben, ami még nem teljesült be, mi pedig szponzorok segítségével igyekszünk azokat megvalósítani – magyarázta Szirmai Viktor. – Volt például, akinek erdélyi utazást, másnak találkozást egy sakkmesterrel, illetve lovastanya látogatást szerveztünk meg – tette hozzá.