Együttműködési és támogatási megállapodás a FIVOSZ-szal, sportpálya üzemeltetési szerződés a BVSC-vel, rendelet az együttélés szabályait gépjárművel megsértők felelősségre vonásáról – egyebek között ezekről döntött a képviselő-testület június 14-én.
Az ülés kezdetén Karácsony Gergely polgármester bejelentette: a testület jóváhagyásának feltételével a tulajdonos eladta a Mundo-beruházást lebonyolító céget. Az adásvételhez való hozzájárulás ügyében rendkívüli testületi ülést hívtak össze jövő csütörtökre.
A polgármester arról is beszélt, hogy a Pillangó park felújításával kapcsolatban lefolytatták a testület által meghatározott egyeztetést a tervezővel, a kivitelezővel és a környékbeli lakók képviselőivel is. A megbeszélések során olyan változtatásokban állapodtak meg, amelyek nem igényelnek testületi döntést, mert nem járnak szerződésmódosítással. A polgármester elmondása szerint az átalakított terv 56 beteg fa kivágását és 300 új fa ültetését tartalmazza. A sétány építése miatt nem távolítanak el egyetlen fát sem. A parkban a zöld felület növekszik, a térkőburkolat aránya viszont 13 százalékkal csökken.
A kis és a nagy játszótér elkülönült marad, de nagyobb lesz a homokozó. A lakosság kérésének megfelelően nem kerülnek a parkba napozóágyak és grillsütők sem. Az önkormányzat keresi a fedezetét annak, hogy a Pillangó park belső területe és sportpályák felújítása minél hamarabb megindulhasson. A tanácskozáson néhány lakos közbekiabálva tiltakozott, ugyanis még mindig nem értenek egyet a felújítási tervekkel, noha azokat az ő észrevételeik alapján már módosították. A testület úgy döntött, hogy a parkban a biztonság erősítése érdekében ősztől körzeti megbízotti és rendészeti konténerirodát helyeznek el.
A képviselők elfogadták azt a rendeletet, amely helyszíni bírság kiszabásával szankcionálja a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást.
A testület újratárgyalta az előző ülésen elutasított Vállalkozz Zuglóban! program folytatásáról szóló javaslatot. A képviselők ezúttal hozzájárultak, hogy a projekt továbbvitelére az önkormányzat együttműködési megállapodást kössön a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége Vállalkozásfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társasággal (FIVOSZ). A program költségeire 15,9 millió forint támogatást szavazott meg a testület.
A képviselők elfogadták az önkormányzat 2018–2023 közötti Helyi Esélyegyenlőségi Programját és annak az intézkedési tervét, illetve jóváhagyták a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolót.
A testület hozzájárult ahhoz is, hogy az önkormányzat a Mogyoródi úti Sportpálya üzemeltetésére 15 évre szóló szerződést kössön a BVSC-Zugló sportegyesülettel. A képviselő-testület arról is határozott, hogy a Hungária körút 46. szám alatti ingatlanon tervezett beruházáshoz kapcsolódva településrendezési szerződést köt a Welt-Stadt Immobile Kft.-vel. A képviselők módosították még a területre vonatkozó kerületi építési szabályzatot is. Mint ismeretes, a vállalkozás a Puskás Ferenc stadion metrómegálló felett a BKV irodaház helyén egy modern közlekedési és szolgáltató csomópontot alakít ki.