Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A Mórában már a tavaszt köszöntötték

A hagyományos sváb bál helyett idén Tavaszváró rendezvényt szerveztek a Móra Ferenc Általános Iskolában. 

A várva várt évszak témájához igazodva Vogelhochzeit, azaz Madáresküvő címmel adtak elő csaknem egyórás zenés produkciót az intézmény nemzetiségi osztályainak tanulói. “Idén a korai húsvét miatt rövid volt a báli szezon, ezért kicsúsztunk belőle” – mondta Korom Edit, az iskola pedagógusa, az idegen nyelvű munkacsoport vezetője. “Már a böjti időszakban vagyunk, ez az egyik oka annak, hogy nem sváb bált, hanem tavaszköszöntő rendezvényt tartottunk. Ráadásul a musical témája is a korán jött évszakhoz kapcsolódik” – tette hozzá.

Fotó: Képszerkesztőség

A Madáresküvő című zenés darabban az iskola minden diákja részt vett, aki nemzetiségi osztályba jár. A kisebbek énekeltek és táncoltak, a nagyobbak a szervezésben segédkeztek. A jelmezeket nagyrészt a szülők készítették, a darab betanítását pedig az érintett pedagógusok vállalták.

A musical után hamar elfogytak a vendégváró falatok, majd a tombolahúzás után a gyerekek, a szülők és a tanárok közösen német dalokat énekeltek. A tavaszváró rendezvényem Hajdu Flórián alpolgármester és Sokacz Anikó önkormányzati képviselő is részt vett.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb