1951-ben döntött úgy az akkori Minisztertanács, hogy június első vasárnapját Pedagógus Nappá nyilvánítja. Mára ez az ünnep sokat veszített hivatalos jellegéből, a hagyomány azonban megmaradt, és mind a mai napig június első vasárnapjának környékén diákok sokasága köszönti a pedagógusokat.
Zuglóban mindig nagy hangsúlyt helyeztek az oktatásra. Ennek az odafigyelésnek fontos eleme volt a Pedagógus Nap megünneplése is, melyen az önkormányzat azt követően sem akart változtatni, hogy az iskolák működtetése 2013. januárban az állam hatáskörébe került át. Június 3-án a Szent István Király Zeneiskola Columbus utcai koncerttermében rendezett ünnepen Karácsony Gergely polgármester, Tóth Csaba országgyűlési képviselő, Szabó Rebeka, Hajdu Flórián és Rozgonyi Zoltán alpolgármesterek köszöntötték a meghívott pedagógusokat és intézményvezetőket.
– Nem tudjuk, mi fog változni az átalakított oktatási struktúrában, de azt tudjuk, hogy mi nem – mondta Karácsony Gergely polgármester. – Zugló önkormányzata a jövőben is oda fog figyelni az iskoláira és a pedagógusok munkájára. Nagyon kevés az, amit pedagógusok odaadásából, szeretetéből vissza tudunk adni, éppen ezért fontos ez a nap, amikor köszönteni tudjuk a pedagógusainkat.
Ezt követően az elismerések, oklevelek átadása következett. Először az 50, 60 és 65 éve diplomát szerzett pedagógusokat köszöntötték. Aranydiplomát Balázs Károlyné Rusz Tamásné, Tóth Lászlóné, Vadas Lászlóné és Vermes Istvánné kapott. Gyémántdiplomát Fehér Imréné, Hasmann Károlyné, Juhász Béláné, Madár Mihályné, Orlik Szidónia és Tóth Gézáné vehetett át. A két legidősebb pedagógust, Nagy Józsefnét és Székely Annát pedig Vasoklevéllel jutalmazták.
A több mint 25 év pedagógusi munkát követően nyugállományba vonuló pedagógusok – Ásványné Halla Katalin, Burján Mária, Czirbeszné Ignácz Éva, Felszeghy Györgyné, Papp Zoltán, Pathóné Vajas Éva, Radnai Gabriella, Turnovszky Tamásné, Goldner Tiborné, Gyerkes Sándorné, Léka Gézáné, Novákné Mátrai Edit, Sárdi Ágnes, Sós Veronika – a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapták. A Zugló Lakosságának Szolgálatáért Díjat idén – Ásványné Halla Katalin, Goldner Tiborné, Gyerkes Sándorné, Léka Gézáné, Papp Zoltán, Pathóné Vajas Éva, Sárdi Ágnes, Sós Veronika, Szabó Lajosné és Szabó Pálné – vehették át.
Az emberi erőforrások minisztere, huzamos ideig végzett színvonalas szakmai munkájáért, a nyelvoktatás iránti elkötelezettségéért, a gyermekek nevelésének és oktatásának egységben történő megvalósításáért és kiemelkedő versenyeredményeinek elismeréseként a Miniszter Elismerő Oklevele kitüntetésben részesítette Juras Mónikát. A fiatal – 35 év alatti – pedagógusok közül elismerő oklevelet kapott Barcsa Emese Orsolya, Csizmadia Zoltánné és Hetesi Gábor. Zugló Közművelődéséért díjban ketten, Csiszár Gabriella és Péterfia Dávid részesültek. Bodnár Katalin, Csintalan Angelovné, Kardos Mihályné, Palásti Tünde és Vincze Zsolt Zugló Önkormányzata Dicsérő Oklevele kitüntetést kapott.
Példaértékű életútjukért, a kerület közneveléséért végzett odaadó munkájukért Zugló Közoktatásáért Díjban részesült Baloghné Bodó Piroska, Kerekes Istvánné, Kovács Katalin, Muzsai Andrea és Szentirmai Lívia. Kimagasló szakmai tevékenységükért Zuglói Gyermekekért Díjat kapott Albrechtné Kárpáti Mónika, Balázs Christine, Forrai Mária, Kovácsné Andó Szilvia, Percs Krisztina, Tőkés Márta és Veszelinov Ágnes. Idén a legmagasabb rangú elismerést, a Zirzen Janka Díjat Kőrösiné Belák Erzsébet, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola pedagógusa, tanszakvezetője érdemelte ki. A Zirzen Janka díjat a „Tiéd a Steinway” elnevezésű országos hírű szakmai rendezvény életre hívásáért, a program elemeinek önálló kidolgozásáért, és a több mint egy évtizede folyamatosan tartó, sikeres működtetéséért ítélte oda a képviselő-testület.