Az Autómentes nap alkalmából idén is reggelivel várta a két keréken közlekedőket Zugló Önkormányzata. A Bringás reggeli keretében a Stefánia út-Thököly út sarkán több száz kerékpárost és rollerest kínáltak meg különféle péksüteménnyel, kakaóval, kávéval, müzlivel illetve almával. A Liszt Ferenc Általános Iskola azon diákjai pedig, akik nem kocsival érkeztek az intézménybe, ajándékokat kaptak.
Fél héttől fél kilencig várták a szervezők azokat, akik kerékpárral járnak iskolába, munkába. A Bringás reggeli mellé esőkabátot és sebtapaszt is adtak.
– Minden évben részt veszünk ebben az akcióban – mondta Szabó Rebeka alpolgármester -, mert fontosnak tartjuk, hogy pozitív visszajelzést adjunk arról, milyen jó dolog a kerékpározás, és azáltal a környezetvédelem.
Fotó: Képszerkesztőség
Az önkormányzat próbálja szélesíteni a Bringás reggeli kínálatát, amit egyre nagyobb örömmel fogadnak az arra kerekezők, tudtuk meg Bitskey Bence képviselőtől.
– Tudom, hogy minden évben a születésnapomon van az Autómentes nap – büszkélkedett Kőrös Annamária, aki 15 éves fiát kísérte el biciklivel az iskolába. – Bár a kisebbik fiam még csak 20 hónapos, a városban sosem járunk autóval, csak kerékpárral. Már a Fertő-tavat és a Balatont is megkerültük kétkeréken.
Karácsony Gergely polgármester elmondta, elkészült Zugló kerékpáros koncepciója, amely az úthálózat fejlesztése mellett kiemelten foglalkozik azzal, miként lehet biciklivel biztonságosan eljutni a kerületi iskolákba, hiszen egyre többen járnak bringával, vagy rollerrel.
Fotó: Képszerkesztőség
A Liszt Ferenc Általános Iskolában például kétszáz darab, újrahasznosított papírból készült füzetet, valamint egy-egy tollat osztottak szét az önkormányzat képviselői, valamint Garay Klára, a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. ügyvezetője azon gyerekek között, akik ezúttal nem kocsival érkeztek az intézménybe.