Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
október 22. vasárnap, Előd

NyugiOvi foglalkozás-sorozatot indított Zuglóban a ZKNP

Az ELTE PPK (Pedagógiai és Pszichológiai Kar) kutatói NyugiOvi néven dolgozták ki azt a programot, amely az óvodai bántalmazás kezelésének módszertanát hivatott átadni a 4-8 éves gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára. Zuglóban a ZKNP támogatásával valósul meg a foglalkozás-sorozat, melynek célja az óvodai bántalmazás megelőzése és felszámolása.

A NyugiOvi foglalkozások a ZKNP szakmai és anyagi támogatásával valósulnak meg 14. kerületi óvodákban, illetve általános iskolák alsó tagozatában. Céljuk, hogy a gyerekek már óvodás, illetve kisiskolás korukban felkészüljenek egymás tolerálására, a csúfolódások, fizikai bántalmazások, kiközösítések elkerülésére.

Az 5 hetes foglalkozás-sorozatot egy egynapos képzés előzi meg, melyet a ZKNP Laky Adolf utcai székhelyén tartanak óvodapedagógusok, alsós tanítók, óvodapszichológusok számára. Eddig két alkalommal került sor képzésre, ahol 17-en vettek részt, s közülük vállalkoztak a megvalósításra a Mókavár óvoda, a Csicsergő óvoda 1-1 csoportjában és a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola első osztályának szakemberei. Október – november folyamán valósul meg az 5 hetes foglalkozás-sorozat, majd februártól új intézményeket is bevonnak a programba.

Az első két képzést dr. Jármi Éva és dr. Várnai Dóra, az ELTE PPK kutató pszichológusai tartották. Az óvodapedagógusok itt megismerkedhettek a NyugiOvi sorozat „főszereplőjével” Szepivel, aki egy kedves űrbéli lény, és akinek plüssfiguráján keresztül mutatják be a gyerekeknek az óvodai bántalmazás eseteit.

A gyerekek az 5 hét minden hétfőjén jelképesen levelet kapnak Szepitől, melyet az óvónéni felolvas nekik, s melyben Szepi elmeséli az őt ért bántalmazást, mellyel kapcsolatban segítséget kér az óvodásoktól, vagy kisiskolásoktól. Ebben a formában tehát a gyerekek nem egy konkrét, társukkal megtörtént esetet dolgoznak fel, hanem fiktív események megbeszélésével készülnek fel a későbbi bántalmazások megelőzésére.

Minden héten 1 csoportszabályt tanulnak és beszélnek meg a gyerekek a foglalkozás-sorozat keretében. Ezeket a szabályokat a hét napjain számos formában fel is dolgozzák: drámajátékokkal, rajzolással, kézműves tevékenységgel, ének-zenével, tánccal, nyelvi játékokkal.
A szabályok a következők:

  • Mindenkit befogadunk a csoportba – (A toleranciára nevelés fontos szemléleti alapja a programnak.)
  • Elmondjuk, amit érzünk – (Minél inkább ki tudják fejezni érzelmeinket a gyerekek, annál kevesebb a fizikai bántalmazás közöttük.)
  • Nem bántjuk egymást – (Zéró toleranciát kell hirdetni a bántalmazás minden formájával szemben.)
  • Megvédjük, akit bántanak – (Aktivizálni kell a szemlélőket: avatkozzanak be bántalmazás esetén az áldozat védelmében.)
  • Szólunk, ha valakit bántanak – (A gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy mi a különbség az árulkodás és a segítségkérés között.)

Az ELTE kutatói a foglalkozás-sorozatot megelőzően és azt követően is felmérést készítenek a csoport társas légköréről, s az eredményeket összevetve levonják a következtetéseket a program sikeréről.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.