Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ajándékcsomaggal lepik meg az időseket

Csaknem 1200 nyugdíjas ünnepét teszi szebbé az önkormányzat: a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ által ellátott idősek kapnak csomagot, amelynek tartalmára a központ munkatársai tettek javaslatot.

Édesség, kávé, tea, szaloncukor, kompót – csak pár apróság abból, amit az ajándékcsomag rejt. Első körben az Árnyaskert Idősek klubjában adták át a meglepetéseket, amiket Hajdu Flórián alpolgármestertől és Hevér László Györgytől, a népjóléti bizottság elnökétől vehettek át a jogosultak.

Hevér László György köszöntőjében elmondta, az általa vezetett bizottsághoz került az idősügy.

– Ezentúl is önökért fogok dolgozni, mint ahogy az elmúlt öt évben tettem – jelentette ki a képviselő a december 13-i ünnepségen, majd megköszönte a klubban dolgozók áldozatos munkáját, és hozzátette, frakciója javaslatára nekik is adnak egy-egy kisebb csomagot.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb