Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Angyali diákok karácsonyi meglepetése

Karácsony előtt a kerület több oktatási intézményében is gyűjtöttek, gyűjtenek a rászoruló családok számára. Az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola alsó tagozatán is évek óta zajlik ilyen karitatív tevékenység, melynek egyik főszervezője Dudás Melinda pedagógus, aki idén negyedikes osztályával gyűjtött ajándékokat a nehezebb sorsú gyerekek számára.

– Ilyen nehéz helyzetben, mint a mostani, különösen fontos, hogy figyeljünk egymásra – mondta a zuglói pedagógus. – A diákjaim és persze a szüleik rendkívül lelkesen hozták a gyerekeknek szánt ajándékokat, amit aztán közösen bedobozoltunk, illetve, a csomagokba az álmosos diákok rajzaival ellátott üzeneteket, jókívánságokat is rejtettünk azzal a céllal, hogy a megajándékozott gyerekeknek minél nagyobb örömet szerezzünk.

Sajnos, a COVID-járvány miatt idén nem volt lehetőség arra, hogy a zuglói diákok maguk kézbesítsék karácsonyi ajándékaikat, így csak az osztályfőnökük, Melinda néni lehetett ott az átadáson.

– A Családcentrum Alapítvány szorosan együttműködik kerületünk civil-és egyházi szervezeteivel – tudtuk meg Somogyi Tímeától, az alapítvány kurátorától, – így idén az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 4.a osztályának adományát Dudás Melinda tanítónő szervezésében a Studium Generale Zuglói Egyesület és a Rákosfalva Szent István Király Plébánia Karitasz Csoportjának közreműködésével juttatjuk el kerületünk rászoruló családjaihoz és gyermekeihez.

Fotó: Riersch Tamás

A Studium Generale Zuglói Egyesület egy harminc éve működő zuglói civil szervezet, melynek elsődleges feladata a hátrányos helyzetű gyerekek térítésmentes oktatása. A szintén harminc éves Rákosfalva Szent István Király Plébánia Karitasz Csoport pedig minden évben karácsonyi csomagokat állít össze a rászorulóknak. Idén ez a csomag a zuglói diákangyaloknak köszönhetően egy picit gazdagabb lett.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb