Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Csaknem 313 millió forintot kaptak vissza a zuglóiak

A képviselő-testületet május 19-én tájékoztatták a kommunális adó visszafizetése során végzett adóhatósági munkáról. Az ismertető szerint csaknem 313 millió forint túlfizetést utaltak vissza a lakosságnak. Kommunális adójukat 2624-en ajánlották fel közérdekű célokra.

A képviselő-testület 2011 decemberében határozott arról, hogy 2012. január 1-jétől bevezeti a magánszemélyek kommunális adóját. Ennek éves mértékét a lakás mérete szabta meg. A kommunális adó bevezetése komoly vitát váltott ki Zuglóban, az pedig már az első adórészlet befizetése után kiderült, hogy a lakosság adózási hajlandósága várakozáson aluli. 2012 végéig csak 38 ezren fizették be a kommunális adót. A tervezett, mintegy 700–800 milliónál lényegesen kevesebb, mindössze 409 millió forint folyt be Zugló kasszájába. A képviselők 2012 novemberében döntöttek a kommunális adó 2013. január 1-el történő megszüntetéséről.

A kommunális adó visszafizetésének lehetősége a 2014-es önkormányzati választás kampányában vetődött fel. Előbb Karácsony Gergely, a baloldali összefogás polgármesterjelöltje jelentette be, hogy méltánytalannak tartja a kommunális adót, ezét választási győzelme esetén kezdeményezi annak visszafizetését. Karácsonnyal szinte egy időben Rozgonyi Zoltán, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje is jelezte, ha nyer, az adózási kötelezettségüknek eleget tévők a befizetett összeggel azonos értékű szolgáltatás formájában kapják vissza a kommunális adót.

A baloldali összefogás választási győzelmét követően a képviselő-testület 2015 januárjában alkotta meg adórendeletét, amely lehetővé tette a magánszemélyek részére a kommunális adó visszafizetését. Eszerint a képviselők 2012-re visszamenőlegesen 0 forintban állapították meg a magánszemélyek kommunális adóját, így azok adószámláján a befizetéssel azonos mértékű túlfizetés keletkezett, amit vissza lehetett igényelni.

Először a rászorulók kapták vissza

A tavaly április 1-én hatályba lépett rendelet végrehajtása során először a leginkább rászorulók – nagycsaládosok és nyugdíjasok – kapták vissza a befizetett összeget. Akik nem tartottak igényt a pénzre, azok korábban befizetett kommunális adójukat a zuglói rászoruló gyermekek, illetve iskolák támogatására ajánlhatták fel. A Polgármesteri Hivatal kiemelt feladatként kezelte a kommunális adó visszafizetését. A munka a vártnál gyorsabban haladt, ezért 2015 végén már a kedvezményben nem részesülteknél is megkezdték a visszafizetési eljárást. 2016. május 11-ig összesen 312 994 000 forint kommunális adó túlfizetést utalt vissza a Polgármesteri Hivatal.

Az elkövetkezendő időszakban rendezik az adóhátralékosok ügyét, valamint az elhunytak örököseinek történő visszafizetést. A Polgármesteri Hivatal nyilvántartása szerint 8075-en nem küldték vissza a számukra kipostázott utalási kérelmet. Ez összesen 101 041 000 forintot tesz ki. Ezen személyek az adótörvény alapján 2021-ig bármikor kérelmezhetik kommunális adó túlfizetésük visszautalását. A kommunális adójukat 2015-ben 1364-en, 2016-ban 388-an ajánlották fel a rászoruló zuglói gyermekek támogatására. Adótúlfizetésüket 2015-ben 617-en, 2016-ban 255-an fordították a zuglói iskolák támogatására. Ennek köszönhetően a gyermektámogatási számlára 16 767 000 forint, míg az iskolai dotációs alaphoz 9 014 000 forint érkezett.

Egy újabb választási ígéret teljesült

“Örülök, hogy a baloldali összefogás ezt az ígéretét is eredményesen teljesítette” – nyilatkozta Karácsony Gergely polgármester. Hozzáfűzte: számukra a visszafizetés becsületbeli és nem költségvetési kérdés volt. A sikerért köszönettel tartoznak a Polgármesteri Hivatal szakembereinek, akik jogi megoldást találtak a kommunális adó visszatérítésre, és levezényelték a mintegy 38 ezer egyedi eljárást feltételező folyamatot. A polgármester kiemelte: az út járatlan volt, ugyanis Magyarországon még nem volt arra példa, hogy bármelyik önkormányzat visszafizetett volna egy korábban beszedett adót.

“Külön öröm a számomra, hogy a visszavétel helyett 2624-en közösségi célra ajánlották fel befizetett kommunális adójukat” – hangsúlyozta a polgármester, és arra kérte mindazokat, akik még nem nyilatkoztak a visszaigénylésről, hogy ezt mihamarább tegyék meg. Azoknak, akiknek a visszaigényléssel kapcsolatban problémájuk van, vagy valamiért nem jutottak hozzá a pénzükhöz azt javasolta, hogy sürgősen keressék fel a Polgármesteri Hivatalt.

“A kommunális adó visszafizetése egyes hírekkel ellentétben, érdemben nem befolyásolta az önkormányzat gazdálkodását, ugyanis 2015-ben az adóbeszedés hatékonysága nagyon sokat javult” – jelentette ki Karácsony Gergely, hozzátéve: tavaly 2014-hez képest megközelítőleg annyival több adó folyt be az önkormányzat kasszájába, mint amennyit a kommunális adó visszafizetésére fordítottak. Megjegyezte: az sem igaz, hogy az önkormányzat a kommunális adó helyett új lakossági adó bevezetését tervezi.

“Továbbra is tartjuk magunkat azon ígéretünkhöz, hogy a magánszemélyeket közvetlenül nem adóztatjuk. Bevételeinket más forrásokból, köztük a helyi cégek és vállalkozások teljesítőképességének figyelembe vételével kivetett adókból kívánjuk növelni” – mondta Karácsony Gergely polgármester.

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb