Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Értékes gyerekrajzok

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Mesevarázs című rajzpályázatot a Kaffka Margit Általános Iskolában november 25-én, amelyen ezúttal kizárólag az intézmény saját növendékei vehettek részt.

A pályázat témája az idén 80 esztendős Csukás István meséi voltak. A szervezők a Kossuth-díjas magyar írót is meghívták a pénteki rendezvényre, ám ő betegsége miatt nem lehetett jelen. Írt azonban egy levelet a zuglói iskolának, melyet a díjkiosztó gálán felolvastak.

Fotó: Riersch Tamás

Az idei rajzpályázaton az iskola pedagógusaiból álló zsűri a 240 pályamunkából 19-et díjazott. A díjakat a győztesek és a különdíjasok Lévai Sándortól, az önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnökétől vehették át.

A Mesevarázs rajzpályázatnak lényege, hogy nemcsak díjazzák, hanem el is árverezik a gyerekrajzokat, melyekre a szülők licitálnak. A november 25-i díjátadón 220 rajzra lehetett licitálni. Az idei aukció bevételéből – a három legdrágább rajz egyaránt ötezer forintért kelt el –  januárban az utazó Planetáriumot szeretnék majd elhívni az iskolába.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb