Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Felavatták Huszárik Zoltán emléktábláját

Születésének 85. és halálának 35. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Huszárik Zoltán filmrendező egykori lakóházánál, a Columbus utca 38. alatt. Az ünnepségen a művész lánya, Huszárik Kata és a színésznő édesanyja, Nagy Anna is részt vett.

Az emléktábla kihelyezését a Huszárik Zoltán Alapítvány kezdeményezte, a megvalósításról tavaly döntött Zugló képviselő-testülete. – A magyar nemzeti kulturális örökség ezen a környéken sűrűsödik, hiszen itt számos művész élt, köztük József Attila, Hamvas Béla, Zelk Zoltán, Zsüti, valamint Huszárik Zoltán is – mondta beszédében Karácsony Gergely polgármester. – A mi feladatunk, hogy ezeket a felejthetetlen művészeket valóban felejthetetlenné tegyük.

Fotó: Képszerkesztőség

Nagy Anna színésznő, Huszárik egyetlen lányának, Katának az édesanyja a mai napig a Columbus utcai házban él. – Ha végigmegyek ezen az úton, sok ház falán olvashatom az adott épület történetét, jellemzőit – fogalmazott Nagy Anna. – Régóta szerettük volna, és nagyon örülünk annak, hogy most már ezen a házon is látszik, ki lakott benne. Huszárik Zoltán nemcsak itt élt, de itt is halt meg – tette hozzá.

Az emléktábla avatóünnepségén az alapítvány képviselői mellett részt vett Horváth Zsolt alpolgármester és Cseke Vanda önkormányzati képviselő is. A filmrendezőről Gelencsér Gábor filmtörténész emlékezett meg néhány gondolatban.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb