Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Fenyőfákat és ajándékokat kaptak a rászorulók a Bosnyák téren

Nagy tömeg gyülekezett vasárnap délelőtt a Bosnyák téren, ugyanis a korcsolyapálya szomszédságában Zugló országgyűlési képviselője, Tóth Csaba szervezésében fenyőfákat osztottak a rászorulóknak.

Az ideiglenesen felállított sátrak előtt kígyózott sor. Nemcsak fenyőfákat, hanem játékokat és ajándékcsomagokat is kaphattak a jelentkezők.

– Tíz éve kezdtük el Zuglóban a karitatív tevékenységünket, s ez a hatodik alkalom, hogy fenyőfát is ingyen osztunk – fogalmazott Tóth Csaba, a kerület MSZP-s országgyűlési képviselője, és hozzátette, hogy Mikulás-csomagokat, úgynevezett cipősdobozos meglepetéseket, plüssállatokat, társasjátékokat, gyümölcsöt és süteményt is adtak a rászorulóknak. Mint megtudtuk, az ő felajánlásából, és a zuglói szocialista képviselők hozzájárulásaiból szervezték meg a fenyőfaosztást, ami az elmúlt évek alatt ismert és népszerű hagyománnyá vált karácsony
közeledtével.

– A lehető legjobbkor jön a segítség, mert nem igazán futná nekem drága fára – mondta az egyik sorbanálló, aki nem titkolta, hogy telefonos diszpécserként 80-90 ezer forintot visz haza fizetésként. Ezt az összeget nehéz úgy beosztani, hogy abból a méterenként minimum 6000 forintos fenyőfára is jusson.

– Karácsonykor is sokan vannak, akiknek a legkisebb segítség is nagy segítség, éppen ezért vagyunk most itt – ezt már Horváth Csaba, Zugló polgármestere mondta.

Zömében babakocsis, több gyerekes családokat láttunk a tömegben, de sok nyugdíjas is megjelent, akiknek arcára mosolyt csalt, amikor kézhez kaptak egy-egy fenyőfát. A gyerekek a plüssállatoknak örültek a legjobban, no és Tibus bohócnak, aki a színpadon szórakoztatta a nagyérdeműt. Az ezüstvasárnap igazi ünnepi forgataga fogadta mindazokat, akik ezen a délelőttön a Bosnyák térre látogattak.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb