Rákosfalva oktatása idén ünnepli a 145 éves évfordulóját. Az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskolában mindig is nagy hangsúlyt fektettek a múlt emlékeinek ápolására, így erről az évfordulóról sem feledkeztek meg.
Az Álmosban az idei tanév nagyrészt a 145 éves rákosfalvi oktatásról szólt. A programok már ősszel megkezdődtek, és a májusi gáláig eltartottak. Ez utóbbi eseményt a Zuglói Civil Házban rendezték.
Annak érdekében, hogy a gálaműsort minél többen megtekinthessék, a fellépő diákok kétszer is megismételték a produkciókat. Előbb a diáktársaiknak tartottak egy főpróbát, majd ezt követően a szülőket és a meghívott vendégeket kápráztatták el. Az ünnepségen fellépett mások mellett zsonglőrmutatványával a hetedik évfolyamos Molnár Gréta, és énekelt a Zuglói Tehetségkutató Verseny egyik döntőse, Szabó Jennifer is.
Fotó: Balogh Róbert
– Nehéz év áll mögöttünk, de a tanév során végig büszkén ünnepeltük a jubileumunkat. Ezzel a gálával méltó módon sikerült lezárnunk a jubileumi évet, hogy aztán már csak az előttünk álló feladatokra koncentráljunk – fogalmazott a rendezvényen Puszter Bernadett igazgatónő.