Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Horváth Csaba a képviselő-testületi ülések visszaállítását követeli

Az önkormányzati képviselő-testületek és bizottságok működésének a visszaállítására szólította fel a kormányt Horváth Csaba, Zugló polgármestere Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselővel, az MSZP társelnökével tartott közös sajtótájékoztatóján a Stefánia út – Egressy út kereszteződésénél. 

Rövidesen tömegrendezvényre kerül sor a Puskás Arénában, mert jogszabályi lehetőség van arra, hogy 68 ezer szurkoló gyűljön össze egy focirangadó megtekintésére – jelentette ki Horváth Csaba, megjegyezve: arra is van lehetőség, hogy 200 parlamenti képviselő találkozzon az Országházban és döntéseket hozzon, sőt kocsmába is lehet járni. Ezen túlmenően az is megtehető, hogy a Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó területén kialakított 16 ezer négyzetméteres szurkolói zónában 11 ezer ember gyűlhet össze a labdarúgó Európa Bajnokság alatt.

Ezzel szemben Zugló képviselő-testületének 22 tagja nem találkozhat döntés céljából, ahogy az ország legkisebb, háromfős testülete sem teheti meg ezt még úgy sem, hogy védettségi igazolvánnyal és minden szükséges védőfelszereléssel rendelkeznek az adott közösség tagjai – tette hozzá Horváth Csaba

“Felszólítjuk a kormányt, hogy a visszaélésszerű joggyakorlatot fejezze be, és tegye lehetővé az önkormányzatok képviselő-testületeinek, valamint bizottságainak a működését!”

A városvezető szerint kívülről nézve kényelmesnek tűnhet, hogy egy polgármester egyszemélyben dönthet, de ez nem kényelmes és nem is demokratikus, éppen ezért nagyon jó lenne, ha a kabinet a vészhelyzeti korlátozásokkal visszaélve nem alkalmazna kettős mércét, mint azt jelenleg teszi.

A június 4-i tüntetésen a Hősök terén 501 fő már nem vehet részt, de Városligeti Műjégpálya területén a szurkolói zónában 11 ezren gyűlhetnek össze – emelte ki Horváth Csaba polgármester.

Kunhalmi Ágnes úgy vélte, nem minden polgármesternek érdeke, hogy az önkormányzatoknál visszaállítsák a kollektív döntéshozatalt. Ismeretei szerint ez főként olyan helyeken fordul elő, ahol Fideszes a polgármester, de a testületben az ellenzéki képviselők vannak többségben, így a megkérdezésük nélkül dönthet településük ügyeiről.

A Fidesz kettős mércét alkalmaz és visszaél a hatalmával – húzta alá az országgyűlési képviselő, hozzátéve: nagyon szeretnék, ha ezt ősszel az előválasztásnál nem alkalmaznák és a kormány ígéretének megfelelően nem akadályozná meg annak lebonyolítását.

Az MSZP társelnöke azt mondta: az országosan először megrendezésre kerülő előválasztásra nagy szükség van, mert a kormánypropagandával ellentétben nem lefutott, hogy a demokraták kit választanak Orbán Viktor kihívójának. Az előválasztáson kemény verseny várható minden választókerületi helyért, de főként a miniszterelnök-jelöltségért.

2022-ben a tét nagy, mert a választási eredményen múlik, hogy Magyarország visszatér-e a demokratikus keretek közé, vagy pedig a 2010 óta épülő autoriter rendszer egy nyílt diktatúrává fejlődik, ami felé öles léptekkel halad a kormány – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb