Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Iskolaszerek, adományok önkormányzati segítséggel

Bár az önkormányzat gazdasági helyzete évről évre nehezebb, az iskolakezdésre kiemelt figyelmet fordít: a korábbi évekhez hasonlóan most is tanévkezdési támogatással és tanszerekkel segítette a nehéz helyzetben lévő zuglói családokat és az intézmények dolgozóit.

Sajnos sokaknak nemcsak a koránkelés, a mindennapokba való visszazökkenés jelenti a gondot szeptember elején, hanem az iskolaszerek megvásárlása is – mondta Horváth Csaba polgármester, aki az előző évekhez a hasonlóan idén sem csak a két gyermekének szerezte be a tanévkezdéshez szükséges dolgokat: egy nagy doboz adománnyal érkezett a Tündérpakk Alapítványhoz. – Nagyon fontos, hogy ha tudunk, segítsünk azoknak, akik nehezebben birkóznak meg a tanévkezdés okozta kihívásokkal. Az alapítvány a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központtal kötött megállapodása értelmében 65 család, 106 gyermek iskolakezdését biztosítja. Tanévkezdési támogatást pedig csaknem 70 család kapott, ez anyagi helyzettől függően öt- vagy tízezer forintot jelent – magyarázta a polgármester.

Fotó: Balogh Róbert

Ha valaki segíteni szeretne, még megteheti: minden Foxpost csomagautomatánál ingyenesen adható fel csomag az alapítványnak. A díjmentességet biztosító kód az info@tunderpakk.hu e-mail címen kérhető. Továbbá, mint minden évben, idén is várják a tanszereket a Magyar Vöröskereszt zuglói Adományboltjába. A Bosnyák utca 3. szám alatti üzletbe szeptember végéig vihető adomány szerdán, csütörtökön és pénteken 10 órától 18 óráig.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb