Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Jubileumok a Samodai családban

Samodai József, zuglói díszpolgár özvegyét, Ács Máriát köszöntötte 95. születésnapja alkalmából Horváth Csaba polgármester. A szépkorú hölgy jó egészségnek örvend, bár, az óesztendő utolsó előtti napján combnyaktörést szenvedett és emiatt az újévet kórházban indította, de szerencsére már jól van.

Nagy öröm számomra, hogy még eszébe jutok az embereknek, az meg különösen nagy öröm, hogy a saját kerületem köszönt engem a születésnapom alkalmából – mondta az ünnepelt, akinek Horváth Csaba polgármester megígérte, hogy jövőre, a 96. születésnapja alkalmából is meglátogatja majd

Özvegy Samodai Józsefné Ács Mária fiatal korában a 22-es számú Volán Nagy Lajos király úti telephelyén (ma már nem létezik) dolgozott, ahol évtizedeken át az autómentők logisztikájával foglalkozott. 1947-ben ment feleségül Samodai Józsefhez. 66 évet éltek együtt. Három gyermekük született, akiktől azóta öt unokája és öt dédunokája van.

A legnagyobb ajándékom ezúttal az volt, hogy december 11-én megszületett az első leány dédunokám. Mivel a családban korábban kizárólag fiúk érkeztek, a kislány óriási örömöt okozott – mesélte Marika néni.

A család idén nemcsak erre az évfordulóra emlékezhet. Samodai József, az ismert zuglói helytörténész ugyanis pontosan száz éve, 1922-ben született, és annak is tíz éve már, hogy nincs közöttünk. Az ő nevéhez fűződnek a Zuglói Füzetek, a Zuglói Lexikon, illetve ő volt az egyik szervezője a millecentenárium évében (1996-ban) rendezett tematikus kiállításnak is, amely a Műcsarnokban volt látható. Samodai József helytörténeti kutatómunkájáért előbb a Zuglói Emlékérmet, majd már posztumusz a díszpolgári elismerést is megkapta. A Zuglói Helytörténeti Műhely 2014-ben vette fel Samodai József nevét.

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt