Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Képviselők takarítják a körzeteket a tisztább Zuglóért

Tavaszi nagytakarítás és szemléletformálás címen indított köztisztasági kampányt a Zuglói Önkormányzat. Ennek egyik állomásaként négy hétvégén a képviselők a lakossági igényeket figyelembe véve és lehetőleg minél több civil bevonásával szemétszedési akciókat szerveznek a körzetükben.

Szeretnénk elérni, hogy a lakosság lássa, hogy mi mindent megteszünk a tisztább Zuglóért – mondta Horváth Csaba, aki az április 23-i programnyitó szombaton valamennyi helyszínt végig látogatta, és maga is mindenhol gyűjtötte a szemetet. – Ha piszkos és szemetes a környezet, az elhanyagoltságot tükröz, ezt szeretnénk megakadályozni. Persze, mi kevesek lennénk ehhez a munkához, az lenne a legjobb, ha a lakosság részéről is minél több embert sikerülne bevonni a kampányba.

A 2. számú körzet képviselője Tóth Attila több környezetszennyező okot is kiemelt. Egyrészt, hogy nincs park, nincs zöld terület a körzetében, így minden, a közlekedés, a séta, a kutyasétáltatás és mozgás is az aszfaltos közterületekre korlátozódik. Ez pedig óhatatlanul több szeméttel jár. Tetézi a bajokat, hogy a 2-es körzet határán stadion, sportcsarnok, rendezvénycsarnok, buszpályaudvar és metrómegálló is található, amely nagy tömeget vonz, így ez is növeli a szemetet. A legnagyobb gond azonban az Ilka utcát, Cserei utcát ellepő sok kutyapiszok, melynek csökkentése érdekében régóta egyeztetés zajlik a környék lakóival.

A 3-4. számú választókörzetben Bitskey Bence és Lepsényi László képviselők közösen szedték a szemetet. A két körzetet egyaránt sújtja a Francia úti „átok”, amely MÁV-területnek számít, és évtizedek óta a kerület legszemetesebb pontja. A képviselők szerint államilag kellene szankcionálni az illegális hulladéklerakást, mert csak nagy büntetéssel lehetne elrettentetni az elkövetőket. Lepsényi László május 7-én az Újvidék térre még egy akciót szervez, amikor azonban már nem szemetet szednek, hanem a parkot fogják füvesíteni.

Az 1. számú körzetben Vida Attila és segítői szedték a szemetet a Mexikói úton és a Horvát Boldizsár utcában.

Sajnos, ez a körzet a legproblémásabb a kerületben – mondta a képviselő -, mert ide tartoznak az M3 bevezetőjén túli és a MÁV-hoz tartozó területek, melyek javarészt őrizetlenül vannak, és ahova nagyban hordják az illegális hulladékokat. Illetve a Francia út vége is idetartozik, amely ugyancsak melegágya az illegális hulladékoknak. Az állampolgárok pedig nem tudják, hogy a szemetes területek javarésze nem önkormányzati, hanem fővárosi hatáskörű, ők csak azt látják, hogy szemét van a Szőnyi úton vagy a Kacsóh Pongrác úton, és rögtön az önkormányzatot hibáztatják. Pedig már az említett illegális hulladékok elszállíttatása is milliókba kerül a kerületnek.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb