Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Készül a Nemzetiségek Háza

A zuglói horvátok, lengyelek, ruszinok és szlovák részvételével zajlott a III. Szláv nap a Zuglói Civil Házban november 19-én. Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok nyitóbeszédében elmondta, reméli, hogy a következő rendezvényt már a Nemzetiségek Házában tarthatják.

A kerületi horvát, lengyel, ruszin és szlovák nemzetiségi önkormányzatokon kívül a szomszédos kerületek nemzetiségi lakói és a társönkormányzatok tagjai is részt vettek a III. Szláv napon Zuglóban. A félnapos rendezvényen a közönség nemzetiségi műsorokat láthatott, és különböző nemzeti ételeket kóstolhatott meg.

Oroszné Romacz Márta tíz éve elnöke a Zuglói Horvátok Önkormányzatának. Elmondta, három-négyezer horvát él a kerületben, de mióta itt található a horvát óvoda, iskola és kollégium is, a létszám folyamatosan emelkedik.

 

Pál Károly, a Zuglói Lengyel Önkormányzat elnöke arról beszélt, ők körülbelül hetven tagot számlálnak a kerületben, csakúgy, mint a ruszinok. “A horvát majonézes káposzta, a lengyel bigosz, azaz húsos káposzta mellett mi paradicsomos töltött káposztát hoztunk a nemzetiségi napra” – részletezte Kramarenko András, a Zuglói Ruszin Önkormányzat elnöke, aki Donyec István és Bacsi János xilofon-előadására hívta fel a figyelmet.

Az 1998-ban alakult Zuglói Szlovákok Önkormányzatának több mint tíz éve elnöke Maulik Pál. Mint mondta, hivatalosan 230-240-en vallották szlováknak magukat a kerületben, de ők azokat is önkormányzatuk tagjainak tekintik, akik érdeklődnek a tevékenységük iránt. “A III. Szláv napra a Lipa, azaz magyarul a Hársfa elnevezésű folklór néptánc csoportot hívtuk meg, és brindzove haluskival készültünk. Ezt a juhtúrós ételt a magyarok sztrapacskának hívják, de ha Szlovákiában valaki ilyen névvel kéri, megeshet, hogy káposztás változatot kap, pedig szinte biztos, hogy a hagyományos tejfölös, töpörtyűs verzióra gondol” – magyarázta.

A nemzetiségi napon Sokacz Anikó beszédében kifejtette, reméli, a következő Szláv napot már a Nemzetiségek Házában tarthatják meg. “A Thököly út 73. szám alatt készül a helyiség, amelynek átadása eredetileg december 20-án lenne, de az akadálymentesítés miatt lehet, hogy egy hónapot csúszik” – tette hozzá a civil és nemzetiségi tanácsnok.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb