Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kétkeréken őrzik a hagyományt

1881-ben a mai Zugló területén rendezték az első hivatalos kerékpár – pontosabban velocipéd – túrát. A bringások akkor a Városliget és a gödöllői kastély közti, közel ötven kilométeres távot tették meg. Ennek a kerékpárútnak állított emléket több zuglói civil szervezet a szeptember 6-i veterán találkozóval.

Az emléktúrát a régi járműveket tömörítő Adler Club, valamint a lelkes civileket összefogó Polgári Összefogás Zuglóért Egyesület szervezte: hat éve indították útjára a Kastélytól kastélyig elnevezésű, a Vajdahunyad várától a gödöllői királyi kastélyig tartó hagyományőrző kirándulást.

Fotó: Balogh Róbert

– Az idei találkozón negyvennégy kilométert tettünk meg – mondta a zuglói Adler Club vezetője, Fülöp István, és hozzátette, a hatodik kerékpárostúra szeptember 6-án a városligeti Vajdahunyad vára elől indult. Innen a résztvevők a Kacsóh Pongrác – Rákos-patak útvonalon a Lantos Mihály sporttelep parkolójába hajtottak. Itt csatlakozott hozzájuk néhány oldtimer jármű: tíz autó és három motorkerékpár.

Fotó: Balogh Róbert

– Az ilyen autóknak lelke van – mondta Horváth Zoltán, egy 1932-es favázas Fiat Balilla tulajdonosa -, vigyázni kell rá, ápolni, gondozni, akkor meghálálja. Én például már fél Európát bejártam az autómmal. Ez a Fiat Balilla minden veterán találkozónak a sztárja. Egyrészt, mert valóban minden porcikája eredeti, másrészt ilyen állapotú autóból nincs több Európában. Különlegességnek számít az Adler Club alelnökének, Siklósi Jánosnak az 1910-ből származó versenybringája is, amely az ország legidősebb kétkerekű versenygépe.

– A vázon található brit királyi címer is bizonyítja, hogy ezt a kerékpárt csak olyan személy kaphatta, aki azt tettével kiérdemelte – mondta a tulajdonos, aki a ritkasággal kétszer képviselte hazánkat veterán világbajnokságon. – A kerékpár egyedülálló a maga nemében, bár eredeti francia gyártású fakerekei vannak, még ma is felveszi a versenyt a modern biciklikkel.

A Zuglóból induló, a kerületet teljes egészében átszelő túra a XVI. kerületi Erzsébet-ligetig, majd onnan a XVII. kerületi Városházáig folytatódott. Innen a résztvevők Isaszeg és Pécel érintésével jutottak el Gödöllőre. A szervezők minden megállónál lehetőséget biztosítottak arra, hogy a veteránjármű tulajdonosok elbeszélgethessenek az érdeklődőkkel.

Fotó: Balogh Róbert

Az Adler Clubnak évente két nagy rendezvénye van: ez a szeptember első vasárnapján tartott kirándulás, illetve szeptember utolsó hétvégéjén, a Mogyoródi úti sporttelepen tartandó veterán járműkiállítás és börze.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb