Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kihelyezett szomszédünnep és a Magyar Dal Napja

Szeptember 11-én délután néhány óra erejéig fesztiválhelyszínné alakult át a Bosnyák tér. A Cserepesház munkatársai színpadot állítottak a templom mellé, amelyre neves előadókat hívtak meg. A rendezvény nem mellesleg kapcsolódott a Magyar Dal Napjához is.

Az elmúlt másfél esztendőben a pandémia miatt sajnálatos módon elmaradtak a rendezvények – mondta Horváth Csaba polgármester -, és emiatt elmaradtak a közösségi élmények is, melyre nagyon nagy szükség lett volna. Ezért úgy határoztunk, hogy, ahogy a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi, megpróbálunk minél több ilyen közösségi eseményt szervezni a zuglóiak számára.

A szeptemberi „kihelyezett szomszédünnep” első fellépője a Zuglói Madách Musical Táncművészeti Iskola volt, melynek növendékei Lázár Ervin és leánya, Lázár Zsófia közös művét, a Bogármesét adták elő. Azt a darabot, amely hosszú évek óta az egyik legsikeresebb előadása a zuglói művészeti iskolának, és amellyel már nem egyszer a Művészetek Palotájában is felléptek. Ezt követte a Tibus és a Hintalók együttes koncertje, majd a Midlife Crisis fesztiválzenekar szolgáltatott talpalávalót.

Úgy vélem ez a rendezvény is olyan lehetőség volt – mondta Tóth Csaba országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke -, amely lehetőséget biztosított a zuglói közösségek számára a tartalmas kikapcsolódásra. Jó időben színvonalas előadásokat láthattak és élvezhettek, amelyek, ha a esetleg a pandémia negyedik hulláma mégis berobbanna, a későbbiekben is erőt adhatnak a nehézségek átvészeléséhez.

Tóth Csaba aktívan is hozzájárult a Retro Party sikeréhez. Az országgyűlési képviselő ugyanis személyesen ajánlotta fel a tombola fődíját, egy e-bookolvasót.

A Magyar Dal Napját először 2008-ban rendezték mg a Sziget Fesztiválon. Zugló pedig most csatlakozott először egy ilyen nagy szabadtéri rendezvénnyel ehhez a programhoz. A Retro Party az első ilyen szeptemberi közösségi esemény volt a Bosnyák téren, de a szervezők bíznak benne, hogy a jövőben hagyomány válik az eseményből. A közönség tapsából kiindulva szükség is van az ilyen programokra.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt