Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Költészet napi performansz

A járvány miatt az idén is elmaradt a hagyományos költészet napi Zuglói VersPiknik, azonban Horváth Csaba polgármester és Tóth Csaba, a XIV. kerület szocialista országgyűlési képviselője az ünnep alkalmából fejet hajtott József Attila Korong utcai emléktáblája előtt. Az Utcaszínház művészei pedig karnevál jellegű felvonulással ünnepeltek. 

Horváth Csaba pár szóban beszélt arról, hogy az egyik legszebb hazai ünnepnek tartja a magyar költészet napját, amelyet 1964 óta József Attila születésnapján rendeznek meg. A rövid életű József Attilát rendkívüli  tehetsége emelte költőóriássá. Tragikusan rövid sorsa ellenére sem feledhető lírikus munkássága, alkotásai a ma embere számára is számos üzenetet fogalmaznak meg, mondanivalója azóta aktuális.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Tóth Csaba azt emelte ki, hogy József Attila zuglói kötődésű költő, aki 1933-36 között a Korong utca 6. szám alatt lakott. A kerületi önkormányzat 2015 óta a költő egykori lakhelyénél megemlékezéssel, könyvbemutatóval és színpadi programokkal tiszteleg a költészet napja előtt. A Zuglói VersPiknik elnevezésű nagyszabású rendezvény ugyan az idén a pandémia miatt elmaradt, azonban az Utcaszínház Alkotóközösség előadása ráirányította az arra járók figyelmét a jeles napra.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Molnár Keresztyén Gabriella bemutatta az Utcaszínházi Alkotóközösséget, amely – mint megtudtuk – zuglói székhelyű szervezet. A Som Balázs rendezte Bestinárium budapestis című darabjuk a járványügyi előírások betartása mellett megrendezett zenés, maszkos, kosztümös karneváli jellegű felvonulás. Az utcai performansz során jellegzetes budapesti figurák elevenedtek meg, akik apró jelenetekkel az emberi kapcsolatokat mutatták be jelképesen és szemmel láthatóan sikerült mosolyt varázsolni a  járókelők arcára.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb