Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Megnyitották a báli szezont

Az 1993 óta hagyományosan, minden évben megszervezett sváb bállal hivatalosan is megnyitották a báli szezont a Móra Ferenc Általános Iskolában. A német nemzetiségi osztályok tanulóinak előadása ezúttal egy 127 éves boszorkányról szólt. A rendezvény egyben az idén 45 éves iskola születésnapi programsorozatának első állomása is volt.

Hemzsegtek a boszorkányok február elején a Móra Ferenc iskolában. A sváb bálon ugyanis a Kleine Hexe című darabot adták elő a diákok. A műsorban az első osztályosoktól kezdve a hatodikosokig, minden évfolyam szerepelt. Ezúttal az iskola testvérintézménye, az Óperenciás Óvoda nagycsoportosai is színpadra léptek, a műsort pedig a pedagógusok boszitánca zárta.

Fotó: Képszerkesztőség

“Ottfried Preussler műve alapján Komoróczy Márta tanárnő írta meg a forgatókönyvet, én pedig a zenéket válogattam össze a 12 kisebb felvonásból álló darabhoz” – mondta Némethné Korom Edit, az iskola pedagógusa, az idegen nyelvű munkacsoport vezetője. “A történet egy 127 éves bosziról szólt, aki még túl fiatal volt ahhoz, hogy részt vegyen a főboszik bálján, ám mégis belopózott arra. Amikor észrevették, egy évre elvették a seprűjét, hogy jó boszorkány váljon belőle. Ő viszont ezt szó szerint értette, és számos jó cselekedetet vitt véghez, végül a rossz boszorkányokat is elvarázsolta. Az előadás egy hatalmas összefogásnak köszönhetően jött létre, tanárok, szülők, gyerekek, mindenki vállalt valamilyen feladatot” – tette hozzá Némethné Korom Edit.

Az iskola igazgatója, Horváth Gizella kiemelte, az Újváros parki intézmény idén ünnepli fennállásának 45 évfordulóját. A jubileumra számos programmal készülnek, ezek közül első volt a sváb bál. A rendezvényt, amelyen Hajdu Flórián alpolgármester is részt vett, a tombolahúzás után közös banyatánc zárta.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb