Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Mikulások tucatjai futottak a patak parton

Piros ruhába öltözött gyerekek és felnőttek kocogtak együtt december 5-én reggel: az I. Patak parti futó party nyolc órakor startolt a Zuglói Civil Ház elől.

A rövid, zenés bemelegítő után a Móra Ferenc Általános Iskola 6.a osztálya és a kísérő pedagógusok a Rákos patakig futottak, majd visszafordultak az intézményhez.

A programot hagyományteremtő szándékkal a Művész Ifjak Stúdió és Kulturális Egyesültet szervezte, amelynek egyik tagja korábban egy másik kerületben már elindította a programot. – Most már Zuglóban dolgozom, azt gondoltam, itt is népszerű lehetne – mondta az ötletgazda, Hermál Henriett.

Fotó: Képszerkesztőség

A célban Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok köszöntötte a résztvevőket, akiknek átadta az önkormányzat ajándékát is: a futók állatkerti belépőt és jegyzetfüzetet kaptak.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb