Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Módosulhat a Pillangó park felújítási terve

Nem lesz újratervezés, de az elmúlt hetekben napvilágot látott lakossági vélemények figyelembevételével valósul meg a Pillangó park fejlesztése – egyebek mellett erről határozott a képviselő-testület május 31-én.

A tanácskozás kezdetén Karácsony Gergely polgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntött a parkolási rendelet módosításáról: elfogadták az önkormányzat kéréseit, és bővül a fizetőparkoló övezet. A változásokról, az új fizető zónákról és a bővítés menetrendjéről későbbi ülésén dönt majd a képviselő-testület.

Az ülésen a Pillangó park felújításának újratervezését is tárgyalták, bár Makranczi László jegyző tájékoztatta a képviselőket, hogy a Várnai László által benyújtott előterjesztés tartalma törvénysértő, mert a közbeszerzési eljárás után egy érvényes szerződés módosítását kéri, vagyis azt, hogy változtassák meg a kivitelezési tervet. A napirendi pont megvitatásakor több lakost is meghallgattak a képviselők, akik végül úgy döntöttek, hogy a polgármester, a környezetvédelmi tanácsnok, a környezetvédelmi bizottság elnöke, a park és a környező területek önkormányzati képviselői a lakossági véleményeket figyelembe véve egyeztessenek a kivitelezővel az esetleges változtatásokról.

Ezzel párhuzamosan arról is döntés született, hogy a Pillangó park közbiztonságának javítása érdekében Körzeti megbízotti és rendészeti irodát alakítanak ki a parkban. Ugyancsak közbiztonságot érintő döntés értelmében újabb térfigyelő kamerákat telepítenek, ezúttal a Csertő park 12-14., a Csertő park 4. (parkoló), továbbá a Jurisich Miklós és a Zászlós utca kereszteződéséhez.

Tavaly 944,3 millió forint megtakarítást ért el a kerület, a képviselő-testület által elfogadott, 2017. évi zárszámadás szerint. A testület jóváhagyta még a 2017-re vonatkozó ellenőrzési jelentést is. A képviselők arról is döntöttek, hogy az önkormányzat nem folytatja a 2016-ban útjára indított Vállalkozz Zuglóban! elnevezésű programot.

A képviselő-testület elfogadta továbbá az óvodai ellátás helyzetéről szóló beszámolót, ugyanakkor nem járult hozzá ahhoz, hogy csökkenjen az óvodai csoportok száma. Döntöttek az idei nyári napközis tábor intézményi térítési díjáról, ami áfával 536 forint/fő/nap lesz.

A képviselők a lakosság igényét figyelembe véve arról is döntöttek, hogy Zuglóban a Fővárosi Közgyűlés rendeletében kijelölt közterületeken nem engedélyezik a hajléktalanok életvitelszerű tartózkodását.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb