Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Nyílt nap a társasházak tűzvédelméről

Ne várja meg, míg a tűzoltók mennek ki önhöz!

A katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat. Szeptember közepén egy háromnapos akció keretében minden lakástulajdonos, bérlő, közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és érdeklődő számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül forduljon a katasztrófavédelemhez a társasházak tűzvédelmével kapcsolatos kérdéseivel.

Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a társasházban hova szabad vagyonvédelmi rácsot felszerelni, hol lehet a kerékpárt tárolni, hova lehet kitenni a kukát, vagy éppen a virágot, az most a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség nyílt napján választ kaphat. Három napon keresztül, szeptember 18. és 20. között minden nap 10 és 16 óra között az ország valamennyi kirendeltségén várják az érdeklődőket.

A tűzoltók egész évben sorra járják a társasházakat és ellenőrzik azok tűzvédelmi helyzetét. Ezeknek az ellenőrzéseknek a célja nem a bírságolás, hanem az épületben élők biztonságának javítása, azonban gyakran mégis több százezer forintos bírságot kell súlyos, vagy ismétlődő hibák miatt kiszabni. Tavaly mintegy háromszáz alkalommal riasztották a fővárosi tűzoltókat társasházban keletkezett tűzhöz. Idén eddig 210 ilyen eset volt, nagy valószínűséggel ezeknek egy részét meg lehetett volna előzni.

Bizonytalan a lakását érintő tűzvédelmi kérdéssel kapcsolatban? Ne várja meg, amíg a tűzoltók mennek ki ellenőrizni, vegyen részt a három nyílt napunk valamelyikén és tegye fel kérdését!

A kirendeltségeink az alábbi címeken érhetők el:

Megye ssz. Kirendeltség neve Cím
Budapest 1. Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség (I-II-III-XII. kerület) Budapest 1035, III. ker. Vihar u. 3.
2. Dél-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség (XI-XXI-XXII. kerület) Budapest 1113, XI. ker. Tas vezér u. 9.
3. Észak-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség (IV-XIII-XIV-XV-XVI. kerület) Budapest 1131, XIII. ker. Zsinór u. 8-12
4. Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség (V-VI-VII-VIII-IX-X. kerület) Budapest 1081, VIII. ker. Dologház u. 3.
5. Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség (XVII-XVIII-XIX-XX-XXIII. kerület) Budapest 1191, XIX. ker. Üllői út 235.

Budapest, 2017. szeptember 13.

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb