Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ovisok ismerkedtek a kert kincseivel

Négy zuglói és egy nagykovácsi óvoda vett részt a Kertünk kincsei programon a Zuglói Civil Házban szeptember 22-én. A kicsiket a Kertbarátok köre várta, akik idén először, de hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a napot.

“Pattogatott kukoricával vártak, és azt is megmutatták, hogyan készítik. Bent pedig lepréselték, ledarálták a szőlőt, és ittunk mustot” – mesélte a Zuglói Lapoknak Kertai Levente, a Zuglói Tihany Óvoda egyik nagycsoportosa. Társa, Csordás Vivien Kiara pedig azt is elmondta, hogy volt egy állomás, ahol préselt növényekből készítettek képet.

“Nagyon örülünk ennek a lehetőségnek. Nem csak a gyerekek lelkesek, de mi, óvónők is. Hálásak vagyunk a kertbarátoknak, hogy megszervezték a mai napot. Fontos, hogy ovisaink a gyakorlatban is lássák, hogyan kell ültetni, vagy hogyan készül például a must” – jegyezte meg Somogyvári Tiborné óvodapedagógus.

Fotó: Balogh Róbert

Szabó Rebeka alpolgármester is üdvözölte a gyerekeknek szervezett foglalkozást. Mint fogalmazott, fontos a szemléletformálás, hogy a kicsik minél korábban megismerkedjenek a növényekkel, az őket körülvevő természettel. A kertbarátok célja a játékos ismeretterjesztés volt. Több állomást alakítottak ki. Volt olyan, ahol arra hívták fel a kicsik figyelmét, hogy ne használjanak zacskót, palackos víz helyett pedig inkább csapvizet igyanak.

A gyerekek azt is megtudhatták, hogy milyen íze van a narancs- és a rózsa lekvárnak, vagy azt, hogyan kell dughagymát, virágmagot ültetni. “A XVII. kerületi kertbarátoknál voltam először ilyen programon, és azt gondoltam, Zuglóban is hasznos lenne a kezdeményezés. Rajzversenyt is hirdettünk: a díjazottak oklevelet, ajándékot és egy cserép rozmaringot kaptak ajándékba” – mondta Várfoki Tibor, a Zuglói Kertbarátok Körének elnöke.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb