Ezt vallja a most húszéves Sörös Csaba, aki a hat éve csatlakozott az idén 95 éves Magyar Ifjúsági Vöröskereszthez. Az újraélesztéstől az arcfestésig szinte minden, a szervezet által nyújtott képzésen részt vett.
Évekkel ezelőtt egy táborozáson figyelt fel a jó társaságra, s mivel a programok is tetszettek neki, jelentkezett önkéntesnek, ma már iskolákban oktatja az elsősegélynyújtás alapjait. Mint mondta, nem csak azért segít, mert menő dolognak tartja, hanem vissza szeretne adni valamit abból a jóból amit ő kapott a vöröskereszttől. – Ez egy csodás érzés. Folyamatosan fejlődök és lelkileg is erősödök. Egy Mikulás napi rendezvényen krampusz voltam, és odajött hozzám egy down kórós kisgyerek, hogy engem szeretne hazavinni. Ezekért a felemelő pillanatokért érdemes csinálni – magyarázta Csaba.
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 1921. február 9-én alakult. Fő céljuk a vöröskereszt mozgalom továbbvitele, az utánpótlás nevelés. Erősségeik az iskolai prevenciós előadások (drog, HIV, AIDS, egészséges életmód) és a szabadidős foglalkozások biztosítása. Zuglóban pedig egyedülálló az elsősegély oktatást.
– Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet XIV. kerületi szervezője, Bohácsné Vilimek Ágnes irányítása alatt évek óta csaknem 130 gyereket tanítunk egy-egy évben. Ősszel elkezdjük, péntekenként tartjuk az órákat az adományboltban (Bosnyák utca 3.). A diákok biztos alapok kapnak az ingyenes képzésen – fogalmazott Szakál Péter, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének ifjúsági szervezője, aki a zuglóiakon kívül még négy kerület fiataljait fogja össze. Szerinte felelőtlenség nem megtanulni az elsősegélynyújtást, de Zugló szerencsés helyzetben van, mert nagyon sok programon átadhatják tudásukat a vöröskereszt tagjai, önkéntesei.
Az önkéntesek minden területen kipróbálhatják magukat, a szervezőkkel közösen döntik el, hogy végül melyik irányba induljanak el. Van akiknek az oktatás, van akiknek a szórakoztatás, a kicsikkel való foglalkozás és van akiknek a szervezés tetszik jobban. Az egy-egy területre irányuló képzések pedig ingyenesek.
Nyáron is szükség van vérre
Bár az országban sehol sincs vérhiány, nyáron csaknem húsz százalékkal kevesebben adnak vért, mint az év más időszakában. – A betegségek, műtétek, balesetek évszaktól függetlenek, ugyanúgy szükség van a segítségre – hangsúlyozta Földvári Gyöngyi véradásszervező.
Júliusban a következő időpontokban és helyeken adhatnak vért Zuglóban:
július 12. kedd, 14.00-től 18.00-ig: BVSC székház, I. emelet 146-os terem (Szőnyi út 2.)
július 15. péntek, 14.00-től 18.00-ig: országos Tesco véradónap véradó sátorban (Pillangó u. 15)
július 19. kedd, 14.00-től 18.00-ig: Jelky András Alapítvány (Thököly út 167.)
Július 27. szerda, 14.00-től 18.00-ig: Bosnyák téren a véradó kamionban, a templom előtt
július 28. csütörtök, 14.00-től 18.00-ig: Medikids (1146 Thököly út 137.)
július 29. péntek, 14.00-től 18.00-ig: Szabó Ervin – Kassák könyvtár (Uzsoki u. 57.)Vért azok adhatnak, akik elmúltak 18 évesek, testsúlyuk pedig legalább 50 kilogramm. A szervezők kérik, hogy a véradásra mindenki vigye magával a személyi igazolványát, a TAJ- és lakcímkártyáját.