Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
június 23. péntek, Zoltán

Szárnyvonalak Európában

A Csepp a Tengerben Alapítvány Szárnyvonalak Európában címmel rendezte meg harmadik nemzetközi találkozóját 2017. április 7-e és április 16-a között Királyréten állami gondozott fiatalok, az őket körülvevő szakemberek és polgárok számára.

A találkozón önkéntesek, nevelők, gyerekek, civilek és előadók egyaránt részt vettek az Európai Unió “Europe for Citizens / Európa a Polgárokért” pályázatának és az érintett önkormányzatok támogatásának köszönhetően. A Szlovákia, Magyarország, Románia és Szerbia összefogásával létrejött projekt olyan Európában élő, 14-18 éves, gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataloknak nyújtott segítséget, akik mögött nincs támogató családi háttér.

A programok célja az volt, hogy a fiatalok minél jobb esélyekkel induljanak és teljesértékű életet élhessenek, amikor felnőttként elhagyják a gyermekvédelmi intézményeket. Emellett az is kiemelten fontos volt, hogy a résztvevők szociális érzékenységét fejlesszük. Az egyhetes találkozón szakmai programok, workshopok, terepgyakorlatok segítségével jártunk körül olyan témákat, mint a mélyszegénység, az otthontalanság és hajléktalanság, a társadalom perifériáján, illetve a fogyatékkal élők nehézségei, a cigányság és a menekültek helyzete vagy a büntetett előéletűek sorsának alakulása.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.