Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Szász Emese bronzérmes Spanyolországban

Idei első nemzetközi versenyén, a Barcelonában rendezett párbajtőr világkupaversenyen a harmadik helyet szerezte meg Szász Emese.

A párbajtőrvívó Szász Emese riói győzelmét követően többször is kijelentette, hogy a tokiói olimpiáig mindenképpen folytatja pályafutását, ennek megfelelően néhány hét pihenőt követően már ősszel munkába állt.

Első jelentősebb versenye a decemberi országos bajnokság volt, melyet könnyed, felszabadult vívással meg is nyert. A nemzetközi visszatérésre azonban ez év januárjáig kellett várni. Január 21-én a Barcelonában rendezett női párbajtőr világkupaversenyen Emese is pástra lépett, és olimpiai bajnokhoz méltóan szerepelt.

A direkt kieséses táblán előbb egy ukrán, majd egy amerikai, egy francia és egy orosz vívó ellen is győzni tudott. A döntőbe jutásért viszont régi mumusával, a világbajnoki ezüst- és bronzérmes észt Embrich-kel vívott, akitől szoros csatában 12-15-ös vereséget szenvedett. Ez pedig azt jelentette, hogy Zugló díszpolgára a visszatérését követő első nemzetközi versenyén mindjárt a dobogó harmadik fokára állhatott.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb