Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Sztereotípiát döntöttek a magbörzén

A szokásos sikeres előadások mellett a 18 éves Mayer Tamás, Tomito mutatta be, hogyan termeszti különleges paradicsomait, amiket neves fővárosi éttermek vásárolnak meg.

Egy budapesti balkonon kezdődött minden, mára pedig már többszáz tő paradicsomot nevel – tudhatták meg a VII. Zuglói Magbörze résztvevőit. Tomi trágyával kevert folyós homokba ülteti a magokat, majd gondoskodik a palántákról.

– 12 éves koromban indítottam az első saját vállalkozást, az első tárgyalásomra, 15 évesen is egyedül mentem. A paradicsommal 2016-óta foglalkozom, egy balkonon kezdtem termeszteni.
Ma már több száz tövet nevel, a termést neves éttermek veszik.

Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu

A magbörzén a felnőtteknek szóló programokon – előadások, civil szervezetek, cégek ismertetője – kívül idén is gondoltak a gyerekekre, akiket kézműves foglalkozással vártak a szervezők. Cserhalmi Marcell, a ZUG Közösségi Kertekért Egyesület alelnöke azt mondta, mindig igyekeznek új vendéget hívni az eseményre.

– Most Mayer Tamás van itt, mert szerettük volna ledönteni azt a sztereotípiát, amely szerint az idősek elfoglaltsága a kertészkedés – hangsúlyozta Cserhalmi Marcell.

Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu

A már hagyománnyá vált magbörzén a városi kertészkedők több aspektusból ismerkedhettek meg egy-egy témával, beszerezhették az idei, elvetendő magokat, és tanácsokat is kaphattak a sikeres termesztéshez.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb