Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Születésnapos iskola

Negyvenötödik születésnapját ünnepli idén a Móra Ferenc Általános Iskola. Az évfordulóról számos, a jubileum jegyében megrendezett iskolai programmal emlékeztek meg ebben a tanévben.

Az intézményben Szabó Miklósné vezetésével 1972 szeptemberében indult meg az oktatás. Az iskola 19 évvel később vette fel Móra Ferenc nevét, 1993-ban pedig a német nemzetiségi nyelvoktató program is elindulhatott, amely az elmúlt 24 évben a zuglói iskola fő profiljává vált.

A Mórában az idei tanév a 45 éves jubileumról szólt. Az intézményben nagy hagyománya van az iskolai programoknak, ezeket idén mind az évforduló jegyében rendezték meg. A programsorozat fő eseménye azonban a június másodikán megtartott ünnepség volt.

Fotó: Riersch Tamás

A rendezvényen az önkormányzat és a tankerület is képviseltette magát. Horváth Gizella igazgatónő egy oklevéllel köszönte meg Hajdu Flórián zuglói alpolgármesternek, hogy az iskolaszék korábbi tagjaként segített az intézmény felújításában. Az alpolgármester Tóth Csaba zuglói MSZP-s országgyűlési képviselő társaságában tekintette meg az ünnepi műsort, melynek fő attrakciójaként a diákok egy hatalmas 45-ös számot formáztak az iskola műfüves sportpályáján.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb