Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Természetközelben Zuglóban – Közösségi kertek tíz éve

A Padlizsán utcai közösségi kert Padlizsán Piknikjén az ember teljesen megfeledkezett, hogy a zöldséget, gyümölcsöt termő tér nem egy falusi portán, hanem mégis csak egy sűrűn lakott városrészben bújik meg a Zugló Önkormányzata által biztosított területen.

Kicsik és nagyok kedvükre válogathattak a Piknik színes programjai között, kézműveskedhettek, tündérmesét hallgathattak citerakísérettel, vagy magokat ismerhettek fel, illetve megtudhatták, hogy a kertben lévő magaságyásoknak milyen előnyei vannak és hogyan kell azokat művelni.

– A közösségi kert Zuglóban tíz éve valósult meg a Zsálya kerttel, 2019-ben kezdődött itt a munka, a Padlizsán utcában – tájékoztatott dr. Pánczél Mária a ZUG Közösségi Kertek Egyesület elnöke, aki május óta tölti be ezt a pozíciót, mellette Laczkovics Zoltán az alelnök. Az alapítók, Barta Szilvia és Cserhalmi Marcell elévülhetetlen érdemeik mellett visszaléptek. – A közösségi kert népszerűsítése már hagyomány, hiszen a járvány előtt például volt Közösségi kertek éjszakája, tartottunk nyílt napokat. Úgy éreztük, hogy ezt mindenképpen folytatnunk kell. Nem csak miattunk, hanem azért is, mert nagyon nagy igény van ezekre a kertekre, több mint hetvenen várnak parcellára. Itt negyven ágyás van most, reméljük, hogy az önkormányzati támogatásból bővíthetjük legalább tíz parcellával a területet. Most három ágyás szabadul majd fel. Komoly szabályok szerint lehet nálunk kertészkedni, rendszeres kertellenőrzést végzünk, és aki nem műveli földet, attól három figyelmeztetés után megválunk. Az érdeklődés hatalmas, de ehhez találnunk kell olyan mikrokörnyezetet is Zuglóban, ahol a helyiek aktívak, hogy újabb kertek jöhessenek létre. A természet közelsége, még ha ilyen kis területen is van jelen, nagyon jót tesz az embernek- zárta a beszélgetést az elnök.

Ezt határozottan alátámasztotta Posgay Tímea két lányával, Dávid Lilivel és Dávid Noémivel. Ők a kert alapítása óta nevelik többek között az epret, málnát, paradicsomot a 38-as parcellájukon.

– Ez egy olyan zöld terület, amit mi tudunk életben tartani, belekóstolhatunk, hogyan kell egy ilyen kis területen gazdálkodni, minimális élelmiszermennyiséget megteremteni – magyarázta Tímea .– Tudjuk, hogy mi van az ételünkben, mert nem használunk vegyszert a termesztéshez. Próbálgatunk növényeket, mi az, ami kikel. A kert másik nagy előnye, hogy könnyebb így kapcsolatot tartani azokkal, akik itt élnek a környezetünkben, a szomszédainkkal. Igazi jó közösség alakult ki, szorosabb kapcsolat fűz egymáshoz bennünket, és ezt a kert segítette elő. A mai világban, ahol manapság az emberek éppen eltávolodnak egymástól, ez egy nagy érték.

– A vegyszermentes gyümölcsöknek az is a nagy előnye, hogy a hörcsögünk is ehet belőle – veszi át a szót Lili. – Nem beszélve arról, hogy a késő esti öntözés tök jó dolog, és ilyenkor nemcsak a növényeket, de egymást is lelocsoljuk. Azért nem szabad a hőségben napközben öntözni, mert a vizet kiszívja a nap, így a növények sokkal gyorsabban elszáradnak.

Lili még azt is elmesélte, hogy a háztartásukban felhalmozódott szerves hulladékokból – egyebek mellett a tojáshéjból- komposztot készítenek, és azt forgatják be a talajba.

A Piknik színes programjából kettőt választottak ki: Lukácsi Balázs a kert bejárata mellett a komposztálás egyes szakaszait mutatta be dobozokban. Számos papírzacskó sorakozott az asztalánál, amelyben magok bújtak meg. A kvízjáték nyerteseinek ajándék járt.

Geráné Ónody Tünde oktató, alkotó-fejlesztő meseterapeuta tündérmeséjét szájtátva hallgatták a gyermekek. A „jó tett helyében jót várj” üzenet ebben a világban nagyon fontos Tünde szerint, aki oktatóként úgy látja, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekek érzelmi nevelésére, amelyben egyértelmű segítséget nyújtanak a mesék.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb