Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
szeptember 20. szerda, Friderika

Tizenkilenc éve szavalnak már

A zuglói Széchenyi István Általános Iskolában minden évben egy rajz-, vers- és prózamondó versennyel ünneplik a költészet napját. Az eseményt tizenkilencedik alkalommal rendezték meg.

1996-ban a József Attila Általános Iskola két pedagógusa, Horváth Erzsébet igazgatónő és Sorki Dala Andor rajztanár volt az ötletgazdája a költészet napi rendezvénynek. Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy ez a kezdeményezésük túléli az iskolát is.

Az intézményt 2011-ben beolvasztották a Széchenyi István Általános Iskolába, ahol azóta is rendszeresen megrendezik a költészet napi ünnepséget. Az idei eseményre április 13-án került sor. A rendezvény apropóját a vers ünnepén kívül még az adta, hogy a Telepes utcai iskola a Heltai Gáspár Általános Iskolával közösen vesz részt egy uniós pályázaton, így a kerület túlsó felén elhelyezkedő iskola is nagy létszámmal képviseltette magát az eseményen.

A rendezvény témája a fény volt, kapcsolódván ahhoz, hogy 2015 a fény éve. A gyerekeknek így ebben a témakörben kellett rajzolniuk, és vers, illetve szövegválasztásukat is ez határozta meg. A rajzpályázatra összesen 87 pályamű érkezett, verset, prózát pedig 26-an mondtak. Az idei rendezvény sajátossága volt, hogy a szakmai zsűri mellett egy szülői zsűri is véleményezte a produkciókat. A díjazottaknak Szabó Rebeka alpolgármester és Mogyorósi Attila zuglói tankerületi igazgató adta át a nyereményeket.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.