Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
szeptember 21. szombat, Máté

Új teaház a Varga japánkertjében

Új teaházzal gazdagodott a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium japánkertje. A létesítmény a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulójára készült.

– A teaház hagyományos eleme a japánkertnek – tájékoztatott Kaszab László, a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium szaktanára, a kertész szakmai munkaközösség vezetője, hozzátéve, iskolájuk területén a legújabb már a harmadik teaház. Az első még 1928-ban, a japánkert megépítésekor készült bambuszból.

A szakmai munkaközösség vezetője azt is elmondta, hogy a teaház egyik sarka benyúlt a tó fölé, és egy vízből kiemelkedő cölöpre támaszkodott, ami rendkívüli látványos volt. Az építmény feltételezhetően villámcsapás következtében pusztult el.

– Iskolánk japánkertjének második teaháza az 1960-as években épült – mesélte Kaszab László, megjegyezve, ennek erős fémszerkezete volt, és a tó mellett kapott helyet. A nyolcszögletű építmény megjelenésében nem felelt meg a japánkerti teaház követelményeinek. Ennek a kiváltására építették meg adományokból és önerőből a közelmúltban felavatott létesítményt.

Fotó: Papp Dezső

– Az új teaház a fémszerkezetű helyén, annak kőalapjára épült. Ez kinézetében, anyagában és építési technológiájában is megfelel egy klasszikus japán teaház követelményeinek – közölte a szakmai munkaközösség vezetője.

Arról is beszélt, hogy a fazsindelyes, japán építészetre jellemző, bábos merevítésű létesítményt egy olyan hazai faipari szakember készítette fenyőfából, aki az ilyen megoldásokra specializálódott, és már több japán épületet is készített. Kaszab László azt is megemlítette, hogy a teaház megtervezésében a Magyarországon működő japán kulturális közösségek is segítettek. A kivitelezésébe pedig bekapcsolódtak az iskola diákjai is.

Fotó: Papp Dezső

– Az ünnepélyes teaház-avatót a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulóján tartottuk – magyarázta a kertészeti szakmai munkaközösség vezetője, megjegyezve, az eseményen megjelent a japán nagykövet is.

Kaszab László arról is beszélt, hogy a teaház a hétköznapokon nem működik, azonban a Kulturális Örökség Napjaira, a Múzeumok Éjszakájára, valamint a Tavaszi Japán napokra szerveznek teabemutatót. Ezeken az érdeklődők a japán kultúrát Magyarországon népszerűsítő szervezetek közreműködésével ismerkedhetnek meg a japán teaszertartással.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.