Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Újabb segítség az ukrán menekülteknek

Kétszázötven darab, nyolcezer forinttal feltöltött kártyát osztott ki a zuglói önkormányzat és a Családok a Családokért Polgári Egyesület.

A szervezet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik pályázatán nyert, összesen hatszáz, a KIK áruházlánc által biztosított kártyát, s ezeket a nehéz helyzetben lévő menekültek között osztották szét.

Sagát Lászlóné, az egyesület vezetője elmondta, hosszú évek óta együtt dolgoznak, jó kapcsolatot ápolnak Horváth Zsolt alpolgármesterrel, s az egyik első gondolatuk az volt, hogy a Zuglóban élő menekülteknek is nyújtanak segítséget.

Az alpolgármester szerint fontos, hogy az önkormányzat minden lehetőséget megragadjon a rászorulók támogatása érdekében, hiszen a kerület anyagi helyzete nem engedi meg, hogy saját forrásból patronálják menekülteket. Rámutatott, hogy a család minden tagja kap egy kártyát, vagyis az anyuka és a gyerekei is.

Fotó: Balogh Róbert

A Mogyoródi úti Sportpályán szervezett  programot a zuglói Segítséggel, Jó Szívvel Alapítvány is támogatta, édességet vittek a megjelentek számára. A kilenc éve működő szervezet vezetőjétől, Nagy Tímeától megtudtuk, évekig országosan segítették az emberek, ám a pandémia óta csak Zuglóra koncentrálnak.

A tervek szerint jövő héten folytatódik az ajándékkártyák kiosztása.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb