Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Újjászületnek a kerületi parkok és a játszóterek

Megkezdődött a zuglói közterületek, parkok, játszóterek tavaszi kertészeti karbantartása és nyitása. A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. városüzemeltetési osztályának nyárelői munkáiról Baracskai Gábor vezérigazgató adott tájékoztatást.  

A városüzemeltetési osztály februárban és márciusban még havi egy alkalommal végezte a közterületek takarítását. Ennek során elsősorban a faleveleket, a szétszórt hulladékot és az egyéb szemetet gyűjtötték össze. 

– Áprilistól már havonta kétszer tisztítjuk a játszótereket – mondta Baracskai Gábor, hozzátéve: elvégezték a 46 önkormányzati fenntartású játszótér mintegy 330 játszóeszközének ellenőrzését. A feltárt hibák kijavítása folyamatosan zajlik, ennek során kicserélik a korhadt faelemeket és a sérült ütéscsillapító burkolatokat, illetve pótolják a hiányzó játszóeszközöket. 

– Folyik a homokozók homokpótlása és -cseréje, valamint az ütéscsillapító homok és kéregzúzalék utántöltése – emelte ki a vezérigazgató, megjegyezve: tíz játszótéren a homokozók fölé hamarosan kihelyezik a télre elraktározott napvitorlákat. 

Egész márciusban végezték a tavaszi pázsittakarítást, ennek során összegyűjtötték az őszről ottmaradt lombokat, a tél folyamán leszakadt ágakat és az eldobált szemetet. 

– Munkatársaink februárban és márciusban elvégezték a kétnyári és hagymás virágágyak kapálását – fejtette ki Baracskai Gábor, aki azt is elmondta, hogy elnyílás után a hagymások helyére egynyári virágokat ültetnek.  

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a Pillangó és Zsivora parkban, valamint a Civil Ház környékén, illetve a Zsálya utcai közösségi kertben egyaránt megindultak a nyárelői munkák, ennek során levágták az évelő nővények és díszfüvek elszáradt részeit, rendbe tették az ágyásokat, és elvégezték a szükséges takarítást. 

A Bosnyák téri, Tisza István téri, Reiner Frigyes parki, Kassai téri, Örs vezér téri és Forradalom téri díszparkban is megkezdődött a tavaszi karbantartás.

– Itt a takarításon túl az elmúlt időszakban ültetett fák és cserjék gondozására és a parkbútorok javítására koncentrálunk – magyarázta Baracskai Gábor. – Megindult a parkok vízhálózatának és öntözőrendszerének nyomás alá helyezése, illetve az ivókutak beüzemelése. 

Ellenőrzik továbbá a Bosnyák téri vízjáték szerkezetét és az Örs vezér téri szökőkutat, ezek várhatóan május elejétől működnek.  

A zuglói fasorok karbantartása is elkezdődött. Ennek keretében 33 ezer kerületi tulajdonú utcai fa szükség szerinti ápolását végzik el. A munkák között szerepel a gallyazás, a visszavágás, az ifjítás, a sarjeltávolítás, a gyökérmetszés, az odúkezelés, a fakivágás és a fapótlás. 

– Elkerülhetetlen a zavartalan gyalogos- és gépjármű-közlekedés biztosításához a gallyazás, illetve a jelzőlámpákra, jelzőtáblákra való rálátás érdekében végzett fametszés – hangsúlyozta a vezérigazgató. – A baleseti és vagyonvédelmi szempontok miatt különösen figyelünk a fasori fák száraz ágainak eltávolítására. A lombkorona által veszélyeztetett légvezetékeknél pedig elsődleges szempont a vezeték szabaddá tétele. Tavasszal a Stefánia út Egressy út–Ajtósi Dürer sor közötti szakaszán közel 200 ostorfa közlekedést akadályozó gallyazását végezzük el. 67 kiszáradt fát pótolunk, és áprilisban megkezdjük a három évnél fiatalabb sorfák rendszeres öntözését és a fatányérok kapálását. Március végén megtörtént a fasorok lemosó permetezése, ez főként a platánfákat érinti, de egyéb kártevőkre érzékeny fajták is sorra kerülnek.

Zuglóban az út- és járdafenntartási munkák az új szerződés megkötésétől függően várhatóan áprilisban indulhatnak el. 

– A tavasz során az Újvidék téren, a Pillangó utca–Fogarasi út–Kerepesi út–Hungária körút–Mogyoródi út által határolt területen és a Tábornok utcai aluljáró körzetében épülnek forgalomcsillapító küszöbök.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb