Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
december 14. csütörtök, Szilárda

Véget ért a táncházsorozat

A horvát táncokkal ismerkedhettek meg azok, akik csütörtök este részt vettek a Nemzetiségi táncházsorozat idei utolsó rendezvényén. A program a tervek szerint jövőre folytatódik.

A csütörtöki program a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Tamburancia csoportjának táncával kezdődött, majd a közönségnek is megtanították a lépéseket. A zenét a Babra zenekar szolgáltatta. A táncház-sorozat egy évvel ezelőtt indult, összesen kilenc rendezvényen táncolhattak a résztvevők a Zuglói Civil Házban.

Fotó: Képszerkesztőség

A sorozatot az önkormányzat és a Kék Duna Forrás Közhasznú Egyesület szervezte hagyományőrző, közösségépítő szándékkal. Az egyesület elnöke, Németné Korom Edit szerint ezek az esték jó alkalmat teremtettek arra, hogy a nemzetiségi óvodák, iskolák diákjai fellépjenek, a zuglóiak pedig megismerjék egymás kultúráját.

A kerület civil és nemzetiségi tanácsnoka elmondta, hogy a táncház jó példát mutat a hasznos időtöltésre is. – Zuglóban 11 nemzetiségi önkormányzat működik, fontos, hogy az itt élők megismerjék egymás szokásait, hagyományait, táncait. A programot azért indítottuk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az embereket – tette hozzá Sokacz Anikó.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.